Bene János (szerk.): A szatmári békesség - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 69. (Nyíregyháza, 2011)
A levél hangvétele végül túl önérzetesre sikerült, és meghódolás helyett a konföderált rendek harcának jogosságát ecsetelte. A magyarországi és erdélyi tanácsosok salánki gyűlésén pedig határozat született az 1706. évi békepontokhoz való ragaszkodásról, lényegében tehát a kompromisszumos megoldás elutasításáról. Maga Rákóczi 1711. február 21-én Lengyelországba távozott, hogy személyesen vegye fel a kapcsolatot Péter cárral, s mikor átlépte az országhatárt, talán még nem sejtette, hogy soha többé nem láthatja viszont hazáját. Távozása előtt Károlyi Sándorra bízta csapatai főparancsnokságát és a tárgyalások folytatását. Munkács várát ugyanakkor kivette Károlyi parancsnoksága alól, s a helyőrség élére Sennyey István generálist, a konföderáció kancellárját állította. A katonai erőviszonyokat, a bel- és külpolitikai lehetőségeket reálisan felmérő Károlyi a fejedelemmel való többszöri levélváltás, tanácskozás, majd a császárnak tett hűségnyilatkozat után gyűlést hívott össze Szatmárra, s az ott megjelentek a békés megegyezés mellett döntöttek. Az első szatmári gyűlés határozatáról értesülve Rákóczi kétségbeesett kísérletet tett a harc folytatására. Híres kukizówi kiáltványában ugyanazt a társadalmi réteget, a vitézlő rendet szólította meg, amellyel nyolc évvel korábban kirobbantotta a felkelést. Ekkor azonban már a „szegénylegények” zöme is belefáradt a küzdelembe, s miután Károlyi a jobbágy származású tisztek kiváltságait is belefoglaltatta a békeokmány szövegébe, már ez a megfogyatkozott, kivérzett réteg sem vált a békekötés kerékkötőjévé. A fejedelem leváltotta Károlyit, s a lengyel földön tartózkodó Esterházy Antal tábornagyot nevezte ki a helyére, aki azonban meg sem kísérelte az irányítás átvételét, el sem indult Magyarországra. Nem csupán Rákóczi tett meg mindent a békekötés ellen, egy váratlan fordulat következtében Bécsből is veszély fenyegette a megegyezést: 1711. április 17-én elhunyt I. József császár és király. Eleonóra Magdolna régens anyakirályné eltávolította az udvarból Pálffy leányát, a néhai József kedvesét, sőt április 20-án magát Pálffyt is leváltotta. A válságos pillanatban az Udvari Haditanács elnöke, Savoyai Jenő (Eugén) herceg lépett közbe, aki elérte, hogy a bán visszanyerje a főparancsnokságot, és teljhatalmat kapjon a tárgyalások befejezésére. A béke szövegét a második szatmári gyűlésen, 1711. április 29-én véglegesítették, s Pálffy János teljhatalmú császári és királyi biztoson kívül a mellé rendelt udvari haditanácsos, Kari Locher is aláírásával és pecsétjével hitelesítette. Április 29-én és 30-án feleskették a katonákat a császárra, április 30-án a majtényi síkon a kurucok letették a zászlókat (az akkor Nagymajtényhoz tartozó puszta területén jött létre később Kismajtény község), majd fegyvereiket megtartva hazaoszlottak. Május 1-jén Nagykárolyban kuruc részről is aláírták a békeokmányt. A béke megkötésével egyidejűleg kapitulált Kassa városa, majd néhány héten belül Kővár, Huszt és Ungvár is megadta magát. Legtovább Munkács védői tartottak ki, de 1711. június 24-én Sennyey István generális is elfogadta a szatmári egyezséget és megnyitotta a vár kapuit a császári csapatok előtt. Rákóczi ragaszkodott Erdély Magyar Királyságon belüli önállóságához és a békeegyezmény nemzetközi garanciájához. Ezért elutasította a megegyezést. Miután az orosz segítségben csalódnia kellett, Franciaországba távozott, de ügyének érdemi rendezését az utrechti és a rastatti béketárgyalásokon sem sikerült elérnie. 1717-ben III. Ahmed szultán hívására Törökországba távozott, és Rodostóban fej ezte be életét. A szatmári megegyezés Rákóczi elutasítása ellenére, a biztos katonai vereség árnyékában is megvalósította mindazt, amiért a kurucok fegyvert fogtak. Több mint egy évszázados küzdelem után létrejött végre az uralkodóház és a rendek kiegyezése, elsimultak a magyar politikai eliten belüli ellentétek is. A Magyar Királyság közjogi különállását részben megtartva, kedvező feltételekkel tagozódhatott be a Habsburgok dunai monarchiájába, és megnyílt az út a nemzet felemelkedése előtt.
