Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Régészet - KOVÁCS LÁSZLÓ: Észrevételek a 9-11. századi magyarság régészeti emlékeihez
88 KOVÁCS LÁSZLÓ számban olyan tárgyakat, amelyek az előkelő magányos vagy páros sírok, 5 9 kiscsaládi temetők, 6 0 kisebb-nagyobb katonai temetők 6 1 magyar leletei közül hiányoznak, magyar köznépi temetőnek, 6 2 az idegen tárgyakat nagyobb mennyiségben felmutatókat, 6 3 a továbbélő avar, szláv, egyéb vagy belőlük kevert, illetve hamarosan már a magyarokkal is keverten összetelepült lakosság temetőjének tekintsük. Egy ilyen feltevés valószínűsítésének jelenleg leginkább a drótékszerek időrendje mond ellent, nem lehetetlen, hogy szükségessé vált egy új kronológiai vizsgálatuk. Mindenesetre számomra a fellépésük csupán területi-kronológiai fogódzó lehetőségét 6 4 vagy egy mindannyiunk által jól ismert, de egyelőre megoldatlan jelenség 6 5 magyarázatát jelentheti, semmi egyebet, mert a divatjuk gyors elterjedése legalábbis bizonyos helyeken nem tudta kiszorítani a régi viseleti tárgyakat, pl. a magyarhomorog-kónyadombi temetőben még 1. (Szent) László denára kíséretével is keltezett a nem kis méretű, sima varkocskarika használata! 6 6 A fentiekből az is kiderült, hogy magam talán 59 Pl. Geszteréd (SzSzB)-Kecskelátó-dűlő: Kiss Lajos: A geszterédi honfoglalás kori sírlelet (Der altungarische Grabfund von Geszteréd). ArchHung 24 (1938)., Zemplén (Zemplén m.; Zemplín, okr. Trebisov, Kosicky kraj, Szlovákia)-Szélmalomdomb: Vojtech Budinsky-Kricka-Nándor Fettich: Das altungarische Fürstengrab von Zemplín. ArchSlov-Fontes 2 (1973) stb. 60 PI. Szakony (GyMS): Dienes István: Szakony. RégFüz 1:15 (1962) 58. stb. 61 PI. Karos (BAZ)-Eperjesszög 1-111: Révész László: A karosi honfoglalás kori temetők. Régészeti adatok a Felső-Tisza-vidék X. századi történetéhez (Die Gräberfelder von Karos aus der Landnahmezeit. Archäologische Angaben zur Geschichte des oberen Theißgebietes im 10. Jahrhundert). MHKÁS 1. Miskolc, 1996., Sárrétudvari (HB)-Hízóföld: M. Nepper 2002. 1: 296-389, II: 229-346. (44.); stb. 62 Pl. Hajdúszoboszló (HB)-Árkoshalom: M. Nepper 2002. I: 58-121, 11: 31-118. (44.)., Ibrány (SzSzB)-Esbó-halom: lstvánovits 2003. 70-113. (45.)., Magyarhomorog (HB)-Kónyadomb: Kovács 1997. (58.); Püspökladány (HB)-Eperjesvölgy: M. Nepper 2002.1: 128-295,11: 132-228. (44.); stb. 63 Pl. Csekej (Nyitra m.; Cakajovce, okr. Nitra, Nitriansky kraj, Szlovákia)-Templomdűlő: Rejholcová 1995. (46.); Mária Rejholcová: Das Gräberfeld von Cakajovce (9.-12. Jahrhundert). Analyse. ArchSlov-Mon 15 (1995)., Halimba (Ve)-Cseres: Gyula Török: Die Bewohner von Halimba im 10. und 11. Jahrhundert. ArchHung 39 (1962); Majs (Ba)-Udvari-rétek: Attila Kiss: Baranya megye X-Xl. századi sírleletei (Grabfunde aus dem 10. und 11. Jahrhundert im Komitat Baranya/Ungarn). MHKÁL 1 (1983), stb. 64 Tomka Péter is arra mutatott rá, hogy a keltezés alapját képező karikaékszerek „az ország területén nem kötelezően egyszerre lépnek fel és tűnnek el, szinte annyi variációt alkotnak, ahány temetőt ismerünk - többnyire a viselet változása a Dunántúlon (vagy inkább az ország nyugati felében, ahová természetesen a fejedelmi-királyi központok is értendők) előbb kezdődött és fejeződött be, mint a keleti részeken. Hozzátehetjük még: úgy a 10. század második felére, mint all. századra keltezett egyszerű ékszerformák formai előzményei a késő avar korban, illetve a 9. században lépnek fel, nincs okunk feltételezni ezek újra és újra feltalálását (a problémával mindazok szembe találják magukat, akik komolyan veszik azt, hogy egyrészt a magyar honfoglalás nem légüres térbe való benyomulást, lakatlan terület megszállását jelentette, másrészt azt, hogy a honfoglalás kori magyarságnak nemcsak vitéz lovas középrétege, hanem köznépe is volt.": Tomka Péter: Régészeti kommentár a Lébény-Kaszás 10-11. századi temető 44. sírjának trepanált koponyaleletéhez (Archäologischer Kommentar zum trepanierten Schädel aus Grab Nr. 44 des Gräberfeldes Lébény-Kaszásdomb aus dem 10-11. Jh.). Arrabona 38 (2000) 66. Tomka Péter itt Bóna István reveláció értékű megfogalmazására hivatkozott, miszerint a Bijelo Brdo-kultúra - „egyes ékszerfajták genezisétől és a művelődés egészének etnikus tartalmától függetlenül - a magyar honfoglalás után a magyar állammal együtt született meg és terjedt el az Árpádok monarchiájának határain belül, az Árpád-kori magyar királyság határain kívül gyakorlatilag nem létezik... A konkrét keltező adatok híján vagy helyett hipotetikus hajkarika-tipológiára alapozott kronológiai rendszerek szerint a »köznépi« temetőket csak 960/970 táján nyitnák. A Kárpát-medence azonban a 10. század első két harmadában sem volt lakatlan, illetve lakosaira nem csupán magyar lovassírok és szláv helynevek utalnak. A nemzedékeken át használt »köznépi« temetők [sírjainak - K. L.] fele vagy közel fele (Halimba, Majs, Szabolcs, Eilend 1-11 stb.) 10. századi...": Bóna István: Daciától Erdőelvéig. A népvándorlás kora Erdélyben, 271-896 [Von Dazienbis Erdőelve]. In: Erdély története [Geschichte Siebenbürgens]. (Főszerk.: Köpeczi Béla) I: A kezdetektől 1606-ig [Von den Anfängen bis 1606], (Szerk.: Mócsy András-Makkay László) Budapest, 1986. 576 (jegyzetszövegben). 65 Az előző jegyzetben említett „Dunántúl-jelenség" tisztázásához Mesterházy Károly Zsoldos Attila ötletét - vö. Zsoldos Attila: Nemzetségek és honfoglalók. In: Honfoglaló őseink. (Szerk.: Veszprémy László) Budapest 1996. 190. - elméletté szélesítve, az etnikai magyarázatkísérlethez tért vissza, azzal a módszertaninak vélt hibával érvelve, hogy a Dunántúl és az Alföld honfoglalás kori leleteinek összehasonlítása „általában a legkirívóbb különbségeket mutató területekkel történt, hogy élesebben látszódjanak az eltérések. A különbségtétel túl jól következett be, mert nem a dunántúli »átlagmagyart« hasonlítottuk a tiszántúlival, hanem a dunántúli köznépet az országos átlagtól teljesen eltérő, más mentalitású katonai kísérettel. Ez utóbbiról szinte teljesen magától értetődő, hogy egy nagyrészt idegen eredetű, katonáskodásból mint főfoglalkozással élő közösségről van szó... Forrásszerűen csupán az biztos, hogy a magyarsághoz egy olyan népcsoport költözött, amely korábban Khoraszánban élt. Ez teljesen hihető, mert az arab hódítás után Közép-Ázsia törökjei látták el rabszolga-katonákkal az iszlám világot (Bagdad, Kairó), és Kazáriát is. Ezek a katonák pedig nyilván más szokásokkal tűntek ki, más volt katonai szervezettségük, életideáljuk, pompaszeretetük, tehetősségük, reprezentációjuk életben és halálban, amit temetőik is mutatnak. Velük szemben a nem hivatásos katonák, a nemzetségek vezetői, a fejedelmi család szemmel láthatóan egyszerűbb reprezentációt valósított meg. Pedig nagy valószínűséggel többségük megengedhette volna magának, néha többszörösen is, hogy a sírjába magával vigye ugyanazokat a pompás kivitelű tárgyakat, mint egy jó seregvezér katona.": Mesterházy Károly: Dunántúl a 10. században. Századok 136 (2002) 339. Bár a forrásidézet - Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom 1/2. MOK 13. (Szerk.: Zimonyi István) Budapest, 2000. 257-258. - konkrétan nem mondotta ki, kizárólag a kabarokról - pontosabban valamelyik népelemükről - lehetne szó, de az ő hagyatékuk eddigi régészeti azonosításkísérleteit mind a régészek, mind a történészek elvetették, lásd Dienes István: Szabolcs-Szatmár megye régészeti emlékei II. A Felső-Tisza-vidék a X. században. In: Szabolcs-Szatmár megye műemlékei. (Szerk.: Entz Géza) Budapest, 1986.1: 92-96., Fodor István: Kazárok és kabarok. In: Magyarrá lett keleti népek. (Szerk.: Szombathy Viktor-László Gyula) Budapest, 1988. 95-105., Tóth Sándor László: kabarok. KMTL 311-312., Tóth 199., 89. (2.). Az összehasonlítás bírálata sem elfogadható, hiszen a két területen a köznépi és a nem-köznépi temetők mennyisége közismerten eltérő. Végezetül, a hivatásos és a nem hivatásos katonák életvitele régészeti szempontból közömbös, az egyaránt pogány temetkezési szokásaik pedig aligha különbözhettek a 9-10. századi pogány steppei mellékletadás általános kívánalmaitól. 66 László Kovács: Das früharpadenzeitliche Gräberfeld von Szabolcs. Mit einem Beitrag von Imre Lengyel. VAH 6 (1994) 112,112: 152. jegyzet.
