Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Történelem - BÁTHORI GÁBOR: A török-magyar viszony alakulása a XVI. században Közép-Európa hatalmi viszonyai 1568-1590 között
414 BÁTHORI GÁBOR Komoly bajokat jeleztek az oszmán haderőt ért, Európában nagy visszhangot kiváltó katonai kudarcok. A Földközi-tenger medencéjében folytatott előrenyomulás megakadását vetítette előre már 1565-ben a Málta elleni sikertelen második támadás, aminek birtoklása súlyosan fenyegette volna az itáliai és a spanyol érdekeket. Nem tekinthető véletlennek a Szent Szövetségbe tömörülő három állam, Spanyolország, a Pápai Állam és a Velence Köztársaság 1571. október 7-én a Lepantói-öbölben végrehajtott válaszcsapása. A minőségileg gyengébb török flotta alulmaradt a keresztény gályákkal vívott harcban és ez az erőviszonyok megváltozását jelentette. Az oszmánok számára kedvezőtlen tendencia nyilvánvaló 1571 után még akkor is, ha 1573-ban Ciprus-szigetéről formálisan lemondatta Velencét, 1574-ben sikerült elfoglalnia Tuniszt, és 1578ban a portugálok vereséget szenvedtek Marokkóban. A Mediterráneum történetével foglalkozó kutatók az 1580-as évekre teszik az oszmán tengeri flotta tapasztalható passzivitását, és ezt abban látják, hogy a Porta kénytelen tudomásul venni tengeri teljesítőképességének határát, a flotta fenntartási és fejlesztési költségeinek finanszírozhatatlanságát. A két haderőnem, a szárazföldi hadsereg és a flotta költségvetési igénye elérte a 70-80 %-ot, ám az állami bevételek alig fedezték a szükségleteket. 5 Az 1580-ban Spanyolországgal megkötött tengeri fegyverszünet és 10 éven keresztül következetes vállalása analógiája a szárazföldre vonatkozó drinápolyi békének: mindkettő az Oszmán birodalom két nyugati frontján elért határokat hivatott erősíteni, megőrizni. A török hadvezetés ezekben a támadási irányokban erősödő ellenállásba ütközött. A hatalmas birodalom két ellentétes pólusán - Nyugaton és a perzsák ellen Keleten - folyó harcok, valamint Anatóliában a karamániai lázadások folyamatosan emésztették a belső erőforrásokat, és komoly kihatással voltak a hadsereg teljesítményére. A timárbirtokos szpáhik motiváltságának csökkenése, a zsoldjáért ismételten lázadó janicsárság összetételének megváltozása, a fegyverek minőségi lemaradása a törökök sebezhetőségének tudatosulását jelentette a keresztény államokban, de érdekeiknek még hosszú időn át jobban megfelelt a szerződésekben garantált, kiszámítható kapcsolat a Portával, mint egy nagy szövetségben indított törökellenes háború. Az Oszmán Birodalom hódító politikájának lassulása, majd leállása, belső működési zavarai nagyhatalmi státusát nem tettek kérdésessé, nagyhatalmi presztízsét és reakcióit nem érintették. Konstantinápoly az európai diplomácia egyik legfontosabb helyszíne maradt, a Habsburgokkal meghoszszabbított békeszerződések alkalmasak voltak a Keleten 1578-1590 között ismét fellobbant és győzelemmel záruló hadjárat lefolytatásához, tekintélyének, befolyásának megerősítéséhez. A hódításra berendezkedett államként az Oszmán Birodalom a zsákmányszerzés mellett a háború eszközét belső gazdasági-társadalmi gondjai enyhítésére is felhasználva, alig befejezve 1590-ben a perzsák elleni háborúját, kezdeményezően lépett fel a 25 évig viszonylagos békét megélt, megosztott magyarországi hadszíntéren, belebonyolódva a tizenöt évig tartó háborúba. A közép-európai térség meghatározó keresztény hatalmai - a Habsburg, a lengyel-litván - figyelmét és politikáját az 1568-1590 közötti időszakban megosztották a kontinensen zajló vallásküzdelmek, az országaikban megkezdődött ellenreformáció és az állami adminisztráció erősödése, a rendiség politikai mozgalmának kibontakozása, a dinasztiák hatalmának növelése és védelmi rendszerük megszilárdítása. 1. Miksa vallási kompromisszumkészsége, az osztrák, cseh tartományokban és a Királyi Magyarországon a nemesség és a városok vallásszabadságának megadása ellenére a tridenti zsinat ellenreformációt meghirdető politikája kijelölte a Habsburgok helyét a katolikus oldalon. Az osztrák Habsburgok nem kockáztatták a spanyol-ág támogatásának elvesztését, a spanyol trón megszerzésének lehetőségét és a pápai támogatást. Emiatt a Habsburgok külpolitikájukban kitartottak a franciákkal hol diplomáciával, hol fegyverekkel vívott vetélkedés mellett, belpolitikájukban pedig elkötelezték magukat az ellenreformáció mellett, ami majd 1. Rudolf (1576-1608) uralkodása idején a rendek komoly ellenállását, felkelését váltja ki. 5 Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén. Budapest, 1982. 47.
