Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Németh Péter köszöntése - ÁGOSTON ISTVÁN: Ahogy kezdődött

16 ÁGOSTON ISTVÁN Örömében mindenki fiú volt. Barát, fegyver-, és tudóstárs! Úgy látszik, nem éltünk hiába - ezzel a mondattal zárta a boldogság pillanatát! Ő veszprémi fiú, Sümegen élt, Szentgotthárdon, Vasban született. Ha átnéztél a határon, a sógorékhoz ott van a Lapincs patak és a Szentkereszt falu, Heiligenkreuz. Odaátra imádkoztak a magyarok a jóistenhez, hogy legyen egyszer jobb sorsuk még ezen a büdös világon. Azt meséli Péter, hogy húsvétkor, meg pünkösdkor a szőlőhegyen, odaát, a nagykeresztnél tűzijátékot tartottak. A Gotthardiak körmenetet tartottak, meg a templom udvaráról imádkoztak és nézték a misét. Az apukája deutsch volt, a mama pedig zöld. A Németh papának és a Zöld anyának négy fia született, ebből első volt a Péter gyerek, aki a ti és a későbbi diákok tanítója lesz. Na, várjatok, várjatok! Csitította le a kis csoportot. A legfontosabbat még nem mondtam el! Megállj, megállj! Csak nyugalom! Nem az az érdekes, hogy náci volt, vagy szocdem, kommunista, vagy úr, vagy paraszt, hanem, hogy szépen tudja a történelmet, és a régészetet! Egy frászt! Öcsi, az volt a lényeg, hogy kik tanították! Ez a lényeges! Ezek a professzorok megtanították a hallgatókat tanulni. Nem a gyepszélen tanult, mint én Debrecenben. Na, jó, jó, az is egy jó campus volt! Igaz, hogy református, nekem a görög katolikusnak. Nem volt híján tehetséges tanárokban a református Athéné, de azért Pest, az Pest! A leendő tanár uratok az utolsó Eötvös-kollégista volt, mert utána ez a dicséretes diákszervezet a politikai akarat miatt megszűnt, felszámolták! Tudjátok, annak idején, akkor még javában dívott ez a kollégiumi forma, sőt ez volt a sikk. Mert nem mindenki lehetett a kollégium tagja, hiába vették föl a Pázmány Péterre, később az Eötvösre! Aki a fej kopogtatáson nem volt konstruktív, perspektivikus, ahogy annak idején mondták, nem volt egy hangyányi ötlete, annak jöhetett az apja, anyja, magas rangú rokona, ismerőse, a magasságos Úristen, az akkor sem volt Pázmányos, Eötvösös, ha az ég a földel összeért. Ott nem számított a protekció. Nem ért semmit. A megyéből a háború előtt, tán ha volt hat, vagy hét diák, aki Eötvös-kollégista volt, mint például, Jocó-bátyánk, (Margócsy József, az irodalomtanszék vezetője, a későbbi főigazgató). Büszke is volt az „Eötvösségre". Ez több volt, mint egy képviselő, egy miniszter. Nem is úgy mondom, hanem inkább úgy, hogy aki kollégista volt, bárhová verte a sorsa, az istenverése, olyan csapás nem érhette, hacsak valamiben nem halt meg, ahonnan ki ne tudott volna szabadulni. Másodsorban, bejárása volt mindenhova. Horthyhoz ugyanúgy, mind Rákosihoz, vagy Kádárhoz. Szóval ez egy más által utánozhatatlan rang volt, és nem éltek vele vissza. Ha egyetemi évek alatt nem találkoztak, vagy évekkel később jártak a Ménesi útra, és csak véletlenül hozta őket össze ismeretlenül a sors, vagy valamilyen rendezvényen egymásba botlottak, az első mondat után mindketten csak annyit kérdeztek-mondtak, hogy Ménesi út? És a válasz, igen! Innentől kezdve olyan volt minden, mintha tegnap fejezték volna be a megkezdett mondatot, vagy valamelyik étteremben, boltban, vagy az utcán, netán egy pályaudvaron találkoztak volna utoljára, és ott folytatták a diskurzust, ahol abbahagyták. Soha nem kérdezték, hogy mikor találkoztak utoljára. Legfeljebb elmesélték a teljesség igénye nélkül, hogy hol merre folytatódott a Ménesi út után az élet... A háború után, úgy alakult a helyzet, az lett a metódus, hogy a humán pályára, de leginkább a tanárszakokra el volt osztva a népség-katonaság. Németül, franciául, olaszul, angolul csak Pesten lehetett tanulni. Oroszul mindenhol, ahol volt tanárszak. A jogászok mehettek Szegedre, Pestre. A mérnökök Miskolcra, Pestre, az erdőmérnökök Sopronba. Az orvosok Debrecenbe, Szegedre, Pécsre, Pestre. A gyógyszerészek Pestre, a vegyészek Pestre, később Veszprémbe, a közgazdászok Pestre, az agráriusok Debrecenbe, Pestre, Keszthelyre, az állatorvosok csak Pestre. Az építészek, hidászok, utászok, villanyosok Pestre. Körülbelül így volt elosztva az egyetemi tanulás. Egy darabig még volt Eötvös-kollégium, és volt Népi-kollégium. És az első időkben, mikor még a népi kollégiumok világa működött, akkor lasszóval fogták a fiatal embereket, hogy menjenek egyetemre. A paraszt és a munkás gyerekek fiait toborozták. Ők lesznek majd az új hatalom új értelmisége. Más szóba se jöhetett. Persze volt mindig néhány jól nevelt ügyvédgyerek, aki meg tudta mondani, hogy miért van két lyuk a paragrafuson, annak meg tudták bocsátani az akkori átkost, de nagyon kevesen voltak. Tudjátok, hogy mért van alul-felül lyuk a törvény jelén? - nem tudjátok, kérdezte? Hát, azért mert felül bebújik a vádolom, alul meg kibújik a védelem! - jó, mi? - nevetett, de inkább ez már röhögés volt, kicsit gunyorosan ...