Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Németh Péter köszöntése - ÁGOSTON ISTVÁN: Ahogy kezdődött
AHOGY KEZDŐDÖTT 17 Na, de ne siessünk sehova. Ott tartottunk, hogy kik is tanították az egyetemen a tanár urat? A legfontosabb régészprofesszora volt, László Gyula, de az volt egy nyíregyházi fiúnak is, Dienes Pistának is. Az apját néha lehet látni egy rossz, háború előtti Puch női biciklivel, nagy táskákkal a kormányon. Itt ment előttetek át az úton, a Hímes felé. Ott lakott a feleségével. Ő a Dienes István. Pista bácsi. Magyarul öreg Dienes. Ősz haját megnövesztette, ő volt az öreg Beatles, és fekete keretű szemüvegben jár, a csíptető a nadrágjának mandzsettáján volt, hogy be ne kapja a nadrágját-szárát a biciklilánc, mert a láncvédő még a háború előtt elveszett, vagy leszedték. A városházán, a levéltárban, a piacon. Itt lehet látni. A fiának a könyveit csak ő illusztrálta. Minden könyvét. Majd Péter tanár úr el fogja nektek mondani, meg is mutatja a „két Pista" könyvét. Azt mondja László Gyula, Száraz György, ő történész volt, Genthon István, lehet hogy már csak óraadótanár volt, de ő írta le a legjobban a kassai dómról, a székesegyházról, amit tudni illett róla, na meg sok egyebet is. A két világháború között bolondultak érte a lányok. Még Bécsből jártak hozzá az ízlésükre „kényes nagyságák", mert stílust és művészettörténetet Európában csak ő adott elő, a híres-neves „flamboyant"-ul! Na, de nem kutyulom itt a jobbnál jobb ötleteimet, majd meglátjátok, meghalljátok ti is ... Aztán eljött az első óra! Mindenki készült Németh Péterből. A lányok kivasalták a fehér blúzukat, a rakottszoknyát szépen kisimították, megvasalták a nadrágomat, mert a két másik fiúnak nem kellett. És ki nem volt ott az első órán? Én! Almássy tanár úr szólt - de jó, hogy lát, mert az igazgató úr, Kováts József, hajdani belga nagykövet, valamit mondani akar nekem. - Weöres Sándorral egy padban ült Pápán, az evangélikus elemiben és Sopronban, az evangélikus gimnáziumban. A költőt mindenki Wörösnek hívta, Józsi bácsi ejtette a nevét Wöresnek. Mikor megkérdezték, hogy miért, ő azt mondta, hogy Eötvöst írunk, és Ötvöst mondunk. A vita le volt zárva. Ha már az igazgatóságon jársz, nézz be Porzsolt Pista bácsihoz, ő volt az egyik helyettes igazgatója az intézménynek, mert el akar a jövő héten vinni Debrecenbe. Mondom Almássy tanár úrnak, hogy nekem órám lesz, és el fogok késni, nem lehetne ezt délután elintézni? Nem. - válaszolta. Kinél lesz az óra? Mondom, hogy Németh tanár úrnál! Akit most vett fel az öreg. Semmi baj nem lesz. Az egy rendes srác. Megmondod, hogy hol voltál, és szépen a helyedre mész. Na szervusz. Ezzel otthagyott a kollégiumi épületek mellett épült igazgatóságon, és elment. Én meg, mivel nagyfiúst játszottam, felbaktattam az emeletre, kopogtam, és ott álltam a diri előtt. Eldiskuráltuk az időt, aztán mondtam, hogy menni kellene, mert Németh tanár úr már lassan a Kárpátoknál jár. Ő megnyugtatott. Nem lesz semmi baj. Egyébként is ügyes gyerek vagy, nem kell téged megvédeni, kibeszéled magad... Aztán jött Pista bácsi, az is volt vagy öt perc, és rohantam lefelé a lépcsőn. A suli még egy negyedórányira volt. Szerencsémre jött Feri, Kormány Ferenc, az igazgató sofőrje. Jóban voltunk, és átvitt az igazgatói Volgával a Vasvári Pál utcára. Most jött a neheze. Első emelet, lépcsővel szemben. Ez volt a tantermünk. Semmi zaj. Halkan, csendes kopogással benyitok. A táblánál a tanár úr, kezében krétával rajzolja a mintákat... És ekkor rám néz, köszön. Én is. Mennék a helyemre, de mondja, - Kérem szépen, én ehhez nem vagyok hozzászokva! Nem kötelező ide járni, jönni. Ha már eddig nem tudott ide érni, akkor felejtse el ezt az órát. Nincs ezzel semmi baj. Nem ütünk léket a fejére, gúzsba se köti senki. Ne üljön le, menjen ki, és intézze tovább az ügyeit. El kell dönteni, hogy most a tanulmányait folytatja, vagy ügyes-bajos dolgait intézi. Ez utóbbinak semmi köze a főiskolához. Viszontlátásra! Pillanatokon belül a folyosón voltam. Jól kimosta a „pofámat" Németh tanár úr! így még nem jártam... Szóhoz se jutottam. El se tudtam mondani, hogy milyen fontos dolgokat kellett elintéznem. De hát megmondta, hogy ez nem rá és nem a főiskolára tartozik. Rá csak a tanítás, rám meg, a többi diákkal együtt, a tanulás tartozik, tartozott. Gyorsan eltűntem az épületből. Bementem a városba. Valahogy eltöltöttem a délutánt,
