Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)
A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából
szándékolt területekben és telkekben a faluhatárokon belül. Az általunk most publikálandó források azt sugallják, hogy a biztonságos megélhetést lehetővé tevő szántók, rétek, legelők, kertek telítődtek szolgáló háznépekkel a Nyíri járás falvaiban. A lappangó tartalékok felszabadításához szabályozni kellett a Tiszát, a Krasznát és a Szamost, rendezni az Ér medrét és vízjárását, és jelentős területen fásítással megkötni a Nyírség futóhomokját. Az itt-ott meglévő nagyszámú puszta telkek appertinentiáit - szántó- és rét-tartozékait - már mindenütt művelték. Vagy a jobbágyok, vagy maguk - a biológiai termékenységgel összefüggő birtokaprózódások miatt - a nemesek. Ennek köszönhetően a Nyíri járásban kétféle szabad menetelő jobbággyal találkozik ebben a korban a történész. Egyrészt a Rákóczi szabadságharc után birtokadományban is részesülő, vagy a kincstártól nagyobb összegekért birtoktesteket magukhoz váltó arisztokraták pusztásodó vagy gyér lakosságú falvaiba telepített - katolikus német, többnyire sváb -, a költözés szabadságához ragaszkodó telepesekkel. Ezek elsődlegesen a Károlyi-birtokokra telepedtek. Számukra az uradalom geometriai alapismeretekkel rendelkező gazdatisztjei pontosan kimérték a fél-, három-, öt-, hat- vagy éppen hétnyolcados fundusokat, és az azokhoz - tehetősségük szerint - illeszkedő appertinentiákat: szántókat és réteket. Jobb esetben szőlő-, kender-, káposztás-, gyümölcsös-kerteket, vagy a különböző speciális növényféleségek (dinnye, krumpli, kukorica, kása és zöldségfélék) termelésére szolgáló egy-két vékás, egy-két kapás szorgalmi földeket. Ez utóbbiak könnyített szolgálat mellett - egy termelési periódusra - nyílhúzással kerültek a jobbágyok használatába. írásban rögzített gyalogos munkát - kukoricakapálást, aratást, szüreti munkát, szénakaszálást, cséplést - kellett végezni átengedésükért, vagy a termés kilencedét, tizedét természetben, illetve meghatározott számú krajcárral lehetett megváltani. A költözés szabadsága leszármazottaik szabad mozgását, pályaválasztási skálájuk bővülését is jelentette. A sajátos német öröklési rend következtében a lányokat kiházasították, a másod vagy többedik születésű fiúból papot, kántort neveltek, katonának adták, vagy kézműves szakmát tanultak, idegen falvakban folytatták felnőtt életüket. A német telepes falvak azért is ragaszkodtak a szabad menetelő státusz megőrzéséhez, hogy a jobbágybirtok ne aprózódjon. Utódaik a státusszal a presztízst is örököljék, s a telek örökléséből kizárt saijakat mesterséggel (kovács, kerékgyártói, asztalos, csizmadia, kádár, mészáros stb...) vagy honoráciori állással kárpótolhassák. A földesurak és gazdatisztjeik pedig azért tartották meg őket telepítéskori státuszukban és presztízsükben, mert annak megváltoztatása ellen mindig közösen léptek fel. Azt minden gazdatiszt, kasznár és intéző, uradalmi számvevő tudta, hogy magasabb szolgálati követelmények mellett úgysem kap egyszerre annyi szorgalmas háznépet, amennyivel törésre kellene vinnie a dolgot, ha a cenzust egy-két forinttal, a robotot három-négy nappal emelni akarná. A megtelepített lakosság stabil megmaradását fontosnak tartva, kedveztek a jobbágyi közösségnek azzal is, hogy bizonyos haszonvételeket időlegesen vagy részben átengedtek a communitasnak. A falu hasznára - katonatartásra, vendéglátásra, adóba történő beszámításra - néhány köblös szántót engedett át a földesúr ellenszolgáltatás nélkül, megtoldotta ezt öt-tíz-tizenöt-húsz-harminc embervágó réttel. A törvényekre és szokásrendre hagyatkozva, zavartalanul mérhette a communitas a bort és egyéb szeszes italokat a kurta, vagy 34
