Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)

A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából

növénytermesztési ismeretekről, bizonyos esetekben a táplálkozási szokásokról, adott esetben a piacozással kapcsolatos bővülő jövedelemekről is. Az összeírok Encsencsen jegyezték meg, hogy „minden gazdának vagyon maga telkén kívül fogott káposztás kertye.” Arra már nem fordítottak gondot, hogy piacoznak-e a lakosok termelvényeikkel, s hol, vagy csak maguk számára plántálnak tavaszonként káposztát. Csak sejtjük, hogy ha kint, a határban voltak ezek a kertek, valószínűleg piacra is termelték a káposztát. Kálmándon is „vagyon a mezőben minden gazdának különös káposztás kertje.” Kocsordon azonban csak „ hét gazdának” van „káposztatermő külső, felfogott kertye.” Kaplonyban „káposztás és zöldséges belső kertyek vagyon” a gazdáknak. Vélhetjük, hogy nemcsak saját szükségükre. Feltételezésünket csak annyiban erősítik meg az összeírok, hogy ahol csak a háznép fogyasztására termeltek ilyesmit, ott meg sem említették. Kismadán is csak az üt el a szokástól, hogy három gazdának a helységen „kívül fogott káposztás kertye” van, míg a többieknek a maguk „telekjeken káposztás és züldséget termő hasznos kertyek vagyon.” Bizonyára kínálták valamennyien a madai és mátészalkai, talán a nyírbátori sokadalmakban és a máriapócsi búcsúk alkalmával is termékeiket. Hasonlót jegyeztek meg Mezőterem lakóiról is: „Némelyeknek külső, némelyeknek belső káposztás kertyek, kevesecske vagyon.” Még többet sejthetünk Mezőpetri kertészeti kultúrájáról, ahol zöldséget termő darab kertjek telekeken kívül minden gazdának vagyon.”

Több megye parasztjainak úrbérrendezés kori vallomásait - ezáltal a korabeli jobbágyok és a választott hivatalnokok észjárást, mentalitását ismerve, a valóságot közelítő biztonsággal állíthatjuk, hogy ahol piaci haszonvételük nem volt ilyenfajta tevékenységből a jobbágyoknak, ott nem tettek említést ilyen termelvényekről az összeírók. Ezért feltételezzük, hogy Gyüre lakói is pénzeltek abból, hogy némelyiküknek „szilvás, almás kertye is” volt. Körtvélyesen sem fogyasztotta el minden háznép azt a gyümölcsöt, amit „gyümölcstermő fájok” termett. Ez utóbbi faluban ugyanis „többnyire minden lakosoknak magok házi telekjeken” volt gyümölcsösük, mint Olcsvaapátihim is, ahol „almás és szilvás kertyekf’ volt a gazdáknak. Vitká n is „gyiimölcsösseik nagyobb részint jók vannaE' a jobbágyoknak. A németekkel megtelepített Vállaj lakói pedig szőlőt plántáltak. Ahogy az összeírók fogalmaztak: „Szölöcskéjek vagyon” minden gazdának, s azt „magok mívelik.”

Sertéstenyésztés

A kertekhez hasonló szűkszavúsággal intézték el a közhivatalnokok a sertéstartással kapcsolatos jobbágyi haszonvételeket is. A járás nyírségi falvaiban ez még érthető lenne. Ha valaki ebben a régióban tartott sertést - azt messzebb vidékre kellett elszerződni makkra, vagy az ekkoriban gyorsan teijedő kukoricát kellett a házi kertjében, a határban erre a célra mért szorgalmi földön nagyobb darabot vetni és kapálni, hogy meghizlalhassa malacát. Az ilyen gazdaságbeli fogások ekkoriban kezdtek elterjedni ebben a térségben. A Szamos, a Kraszna és az Ér árterületén képződő mocsarak állat- és növényvilága azonban fölösen nevelte a sertéseket. Olyan számban, hogy azokból - cserében rozsért és búzáért - jutott a nyíri falvakba is. Ennek ellenére, a sertéstartás hasznáról alig-alig történik említés. Arra ügyeltek csak a kérdező biztosok, hogy a központi rendelkezéshez csatolt haszonvételekkel kapcsolatos 19 kérdés között elhangozzék a makkoltatásra vonatkozó is. A ritkábban

25