Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)
Parasztvallomások
V. Az helységben nincs az a különböztetés, hogy a gazdáknak a telekek mineműségéhez, vagyis kisebb s nagyobb voltához képest volnának kiosztva a szántóföldek. Hanem minden gazdának töb[b]nyire 38 pozsonyi mérő alá való földje vagyon. Némellyeknek több s kevesebb. És egy hold földben többnyire két pozsonyi mérő megyen. Kaszállója is kinek több, kinek kevesebb embervágó vagyon. Salját nem lehet kaszálni, mivel a fűnek ritkasága miatt aratás után szoktak kaszálni. Az határban lévő szántóföldeknek negyed része homok, azért szűkebben terem. Azon kívül vizes esztendőkben az életben megkárosodnak. Tavaly is a sok eső miatt a búzában és rozsban közel 300 kereszt kárt vallottak, és annyi számú keresztijei- mindösszességgel szólván - kevesebbet arattak. Az idén is hasonló kárt szenvednek. VI. Egy-egy gazda négy vonó marhával 13 nap szánt az uraságnak. A többi napszámot az idő és szükséghez képest vagy marhával, vagy kézi munkával tölti le. A jövésnekmenésnek ideje pedig még eddig nem számláltatott a napszámban. VII. Mindenféle termésből - úgymint búzábúl, árpábúl, zabbúi, rozsbúi, tengeribül, káposztábúl, méhekbűl 24 esztendőtűi fogva kilencedet adnak. Azon kívül királyi dézsmát is. Más földes uraságoknál - ezen nemes vármegyében - vagyon-é szokásban a kilencedbéli adózás - nem lévén reá gondjok -, nem tudgyák. Ezen kívül a károlyi vásár- és nagymajtinyi hídvámokért -, hogy szabadoson járhassanak-kelhessenek- négy nap kaszálni tartozik ki-ki a lakosok közzül az uraságnak. Egyébiránt semminémű adózásra nem kénszeríttetnek. VIII. Ezen helységben nincs puszta hely. IX. Kevés jobbágy vagyon az helység lakosi között. Vallomástevő: Főbíró: Bogdán János+ Megesketettek: Igaz István + Mese Mihály + Bereczki Mihály + Kirvai Gergely + Burgya János + Vaján Urszus + Pap János + Vastag Nyisztor + Nagy János + Lantos István + Szaniszló, 1772. július 11. Összeíró biztosok: Antonius Irinyi m. p. Pecsét Joannes Ertly m. p. Pecsét 218