Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)

Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására

Kovács József, Mátészalka (12/III. zászlóalj): 1938-ban tagja a Rongyos Gárdának. Részt vett a felvidéki vállalkozásokban. 1944. július végén a 12. gyalogezred kötelékében Kolomea környékén szovjet hadifogságba esett, ahonnan 3 év múlva tért vissza. Szverdlovszk környékén az uráli szénbányákban dolgoztatták. 1941-ben vonultam be Nyírbátorba, a 12/111. zászlóaljhoz. Gyors kiképzés után Nyíregyházára vezényeltek, távbeszélő iskolára. Nem tudtuk elvégezni, mert indulni kellett ki a Donhoz. Hazarendeltek így Nyírbátorba és november l-jén, Halottak napján vagoníroztunk be. Szegény édesanyám kint állt az állomásnál. „Gyermekem nem tetszik ez nekem, pont Halottak napján indultok el." - mondta. Szegény anyám ugyan nem sejtett semmit, de a jóslata bevált. Már csak azért is, mert kiszállításunkkor 4-én éjjel két órakor belefutottunk egy befékezett szerelvénybe. A partizánok fékezték be, s kővel volt megrakva. A mi száztengelyes szerelvényünk elején volt a pullmankocsi. A tiszteket ebben helyezték el mind. Világítás is volt benne, a tisztek egymással szemben kártyáztak a padokon. Amikor a szerencsétlenség bekövetkezett, a pullmankocsi elől, mint a harmonika, úgy összement. A tisztek mind bennmaradtak, mert a padok összeszorultak és ők nem tudtak kimenekülni. Egy hatalmas csattanásra emlékszem, én a törzskocsival voltam, mint rádiós. Az egyik sarokból a másikba repültem át, amikor hirtelen megállt a nagy szerelvény. Kinézni nem mertünk. Az ajtót csak parancsra szabad volt kinyitni. Amint ott várakozunk, s nézünk egymásra, egyszer csak halljuk: „Egészségügyiek előre!" Mi a száztengelyes szerelvénynek körülbelül a közepén voltunk. Amikor az ajtót kinyitottuk és kinéztünk rajta, a kocsisor egész eleje lángokban állt. Rögtön szaladtunk előre. A bent levők jajgatásai hallatszottak mindenfelől. Éjjelre úgy, ahogy sikerült rendet teremteni. A németek visszahúzattak bennünket a legközelebbi faluba, hiszen elől is és hátul is volt egy mozdony. Másnap reggel öt perces néma tiszteletadás után indultunk tovább. Akkorára megjavították a síneket is. Megtudtam, hogy a zászlóaljparancsnokunktól, Koppány százados úrtól kezdve az összes tiszt benne égett a kocsiban. Egy hadapród őrmester vezette ki a zászlóaljunkat a Donhoz. Utólag kaptunk feltöltéseket. Amire mi kiértünk, akkora a nagy offenzíva megtörtént. Menekülni kellett visszafelé. Mi is csatlakozunk a Dontól kivetettekhez. Az első nagyváros, Osztrogozsszk volt, ahova befutottunk. Itt már vegyesen voltunk, mi az újak, akik nemrég mentünk kifelé és a régiek, akik már a Dontól jöttek vissza. Az osztrogozsszki nap örökké emlékezetes maradt, hiszen itt hallottam először a Sztálin orgonát működni. Ennek a sorozatvetőnek borzalmas volt az erkölcsi hatása. Őrület volt, ahány lövedék, annyi hang. Aknák voltak. Nagy pusztítást nem végeztek. Osztrogozsszlcban elhelyezkedtünk, de csak egy napot töltöttünk. Másnap ugyanis az oroszok támadást indítottak. Ez a város egy nagy mélyedésben volt. A németekkel együtt be voltunk kerítve teljesen. Isteni szerencsénk volt, hogy egy T-38-as harckocsi is a városban rekedt, később az ő védelme alatt tudtunk kitörni. Estére gyülekezőt rendeltek el. A templom előtt volt egy nagy tér, ottan gyülekeztünk. Én például az egész törzzsel ottmaradtam bent. Egyszer megjelentek a repülőgépek és rengeteg Sztálin gyertya világította be az egész várost. Szinte nappali világosság volt. Az oroszok elkezdtek aknázni. A vonatrészlegünket is találat érte. Amikor a lovakat egy-egy akna eltalálta, borzasztó volt azt hallani. Bemenekültünk a templomba, s ott húztuk ki az éjszakát. Borzasztó éjszakánk volt. Hajnalban aztán a németek megkezdték a kitörést, s mi felzárkóztunk. Egy T-38-as oldalt ment mellettünk, a másik oldalon a német gyalogság. Az ő védelmük alatt jöttünk ki Osztrogozsszkból. 96 •.