Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)

Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására

Visszafelé menet úgy szétvertek bennünket, hogy én nemcsak a századomtól, de a gyalogezredemtől is elkeveredtem. Bugyennijben nagy légitámadást kaptunk, de megúsztuk. Utána Sztarij Oszkol, majd Novij Oszkol következett. Szumiban, egy nagy vasúti csomópont területén ismét egy hatalmas légitámadást kaptunk. Hogy meddig jöttünk tovább, azt nem tudom. Eltévedni nem lehetett, mert az úttestet, amin jöttünk visszafelé, azt hullák szegélyezték, illetve egy német hóeke is ment ellőttünk. A hóeke a két méteres havat két oldalra olyan magasan feltúrta, hogy kintebb nem is lehetett menni, csak az úton. Én egy közönséges kincstári bakancsba húztam ki azt a nagy telet Oroszországban. Egyetlen melegítőm egy kis irha mellény és egy ujjatlan irhamellény volt. Nem úgy, mint a németek, akik pehellyel bélelt pufajkában voltak abban a negyvenfokos hidegben. Közülünk, aki eldobta magát és aludt, vagy felült egy szánra, annak keze-lába elfagyott. Egyik napon aztán elkezdtek bennünket összegyűjteni. Egy hatalmas téren gyülekeztünk. A gyülekező téren leszállt egy hatalmas gép és vitéz Jány Gusztáv szállt ki belőle. Bíztatott minket ott, hogy kitartás fiúk, majd a németek megnyitják nekünk az utat, s mi szépen továbbmegyünk azon. De valójában senki sem törődött mivelünk. Senki a világon nem élelmezett bennünket. Azt ettük, amit az oroszoktól kaptunk, vagy loptunk. Az orosz nép, akit a front állandó mozgása következtében már sokszor kizsákmányoltak, akinek már szinte semmije nem maradt, ha akadt egy szelet krumplija, vagy egy szelet kenyere, szívesen adta. Az orosz jószívű nép volt. Ahol aztán összeszedtek bennünket, onnan hazajöttünk. Talán 300-an érkeztünk meg az ezredből. Fogadás volt külön Nyíregyházán, s külön Nyírbátorban. Az utóbbi helyen a főtéren egy kis oszlopban állították fel a hazatérteket. Nagyon kevesen voltunk. Sokunk volt nyomorék, akinek a keze-lába elfagyott. Megtörtént ott aztán a tiszteletadás, fogadtak bennünket, s meghallgattuk a hangzatos szólamokat. Mi az örömtől nem igen tudtunk odafigyelni erre a fogadásra, amely elég sokáig eltartott. Elláttak aztán bennünket mindennel, s még egy darabig ottmaradtunk Nyírbátorban. Kovács Józseffel 1992 őszén folytatott beszélgetés alapján m 97