Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)
Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására
lába rendesen. Egész éjszaka meneteltünk a 40 fokos hidegben, a behavazott utakon. Közben a dombos-horhosos terepen szovjet síjárőrök ütöttek rajtunk. Átsiklottak fehér lepleikben a tömegeinken, géppisztolytüzet zúdítottak ránk és a következő pillanatban eltűntek. Jaj volt annak, aki megsebesülve járóképtelenné vált. Menthetetlenül ottmaradt a végtelen hómezőn, melyet kivilágítottak a felettünk repkedő Ráták a Sztálin-gyertyákkal. 19 5 1943. január 16-án hajnalban beértünk egy kis faluba, még jóval Osztrogozsszk előtt. Itt már szervezték a körkörös védelmet. Rejtésül és fedezésül magas és vastag hófalat építettünk a falu körül. A parancs az volt: a végsőkig kitartani! A szovjet felderítők észlelése és egy kis lövöldözés után továbbindultunk Osztrogozsszk felé, ahová január 17-én érkeztünk. A Dontól Osztrogozsszkig német katonákkal jószerivel nem is találkoztunk. A várost a szovjet repülők és tüzérség állandóan tűz alatt tartották. A parancsnokságok elrendelték a hadsereg raktárainak felgyújtását, melynek során rengeteg élelmiszer, ruhanemű és sok más felszerelési cikk megsemmisült. Közben az ellenség körülzárta a várost. Teljes volt a felfordulás, a káosz. Voltak, akik nem bírták elviselni ezt az idegrendszeri megpróbáltatást. Egy tüzér főhadnagy idegileg összeomolva, üvöltözve rohant a lángok közé. Osztrogozsszkból január 20-án Hollósy-Kuthy 19 6 vezérőrnagy vezetésével törtek ki a magyar és német erők hatalmas vérveszteségek árán. Az üldöző szovjet katonák ettől kezdve Bjelgorodig szinte állandóan a hátunkban voltak. Sztarij Oszkol városában megkísérelték a visszavonuló tömeg rendezését. Parancsot kaptam, hogy egy szakasz katonával végezzek felderítést egy körülbelül 15 kilométerre délkeleti irányban lévő faluban. Megérkeztünk, ellenséggel nem találkoztunk, s egy házban megmelegedtünk. Rövidesen láttam távcsövön keresztül az alkonyuló fényben, hogy számos oszlopban, szétbontakozva több század orosz katona közeledik a falu felé a hómezőkön. A közeli erdőbe húzódtunk, majd tájoló segítségével elindultunk nyugat felé. A hatalmas erdőnek csak nem akart vége lenni. A magas hóban sűrűn kellett váltani a nyomcsinálókat, akik hótaposókat kötöttek fel. Egy egész éjszakai menetelés után jutottunk a visszavonulóktól hemzsegő országútra. A nyugat felé özönlő magyar, német és olasz katonák kitűnő célpontjai voltak a beláthatatlan hómezőkön a szovjet pilótáknak, akik akkor már angol-amerikai harci gépeken repültek. A jégpálya síkosságú utakon keserves volt a gyaloglás. Fegyvereiket sokan bedugták az út mellett feltorlaszolt hóba. Azok, akik az égő raktárakból kimentett szeszes italokból fogyasztottak mértéktelenül, megfagyva hevertek az utak mentén. Sok katona pokrócba csavarta a lábát, mert megfagyott és nem tudott rá bakancsot húzni. Megrendítő volt látni a sok fegyver nélküli, bottal a kezében, pokróccal vagy valami zsákmányolt terítővel a hátán és fején, rogyadozva vonuló katonát. Akinek nem volt ereje az út szélére húzódni, összerogyott és feküdt az úton. Egy darabig kerülgették, később a nehéz járművek áthajtottak rajtuk, s a következő nap már egy rongycsomónak látszott a laposra taposott ember, akin aztán mindenki átgyalogolt. Sajnos, sok ilyen volt. Dontól Bjelgorodig, körülbelül 2 hétig szervezett étkezés, szállás, egészségügyi ellátás nem volt. Bjelgorodban kaptunk először élelmet: csonttá fagyott kenyeret és konzervet. Ha az orosz pol195 Világító aknagránát. 196 Hollósy-Kuthy László (Buziásfiirdő, 1896. augusztus 23. - Székesfehérvár, 1979. június 25.) vezérőrnagy, 1944. szeptemberétől altábornagy. 1942. augusztus l-jétől a 22. könnyű hadosztály, majd november 23-tól a doni arcvonalon a kecskeméti 13. könnyű hadosztály parancsnoka. Azon kevés hadosztályparancsnokok közé .urtozott, aki végig jelen volt seregtestének 1943. januári védelmi harcai (Osztrogozsszk körvédelmc), s visszavonulása alatt is. A keleti hadszíntérről visszatérve 1944. augusztus végéig a honvédség műszaki felügyelője, majd 1944. október 12-ig az erdélyi hadszíntéren a nagyváradi 25. gyaloghadosztály parancsnoka. Utóbbi harctéri szolgálata alatt vívta meg seregtestével az un. tordai csatát, mely az Erdély védelméért folytatott harcok legfőbb eseményének, s egyben a honvédség egyik legsikeresebb haditettének számít. • 71
