Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)

Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására

Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására Sziklai István hivatásos százados, Nyíregyháza (12. gyalogezred, ezred közvetlen páncéltörő ágyús század, századparancsnok): A 12. gyalogezredet hadilétszámmal indították útnak Nyíregyházáról. Mielőtt még a kimentünk volna a frontra, az ezrednek egyik része Nagykállóban volt kihelyezve. Egyrészt itt, másrészt Kállósemjénben és a környékén szerveződtek az alakulatok. Az ezredközvetlen páncéltörő ágyús századot Nagykállóban, a Kossuth utcai házaknál és az iskolákban helyezték el. Amikor már befejeztük a nagykállói szervezési munkákat, a létszámtól kezdve a fölszerelésig, a fegyverekig és a ruházatig bezárólag, valamint ki lettek nevezve az alparancsnokok is, akkor jöttünk be Nyíregyházára, s mentünk ki az ezredzenekar, illetve fúvószenekar kíséretében az állomásra. Búcsúztatásunknál biztatták az alakulatokat: „Magyar gyerekek vagytok, legyetek becsületesek és harcoljatok a hazátokért és ne hozzatok szégyent az országra." A búcsúztató beszédek lényege tehát az volt, ne hozzunk szégyent a magyar hazára. Az állomáson vagoníroztak be bennünket. Az üres vagonok be voltak állítva a pályaudvaron, mindenkinek ki volt jelölve a helye. A bevagonírozás után jelt adtak az indulásra. Az ezredzenekar, amíg csak látott, búcsúzásul végig kísért minket. A nyírbátori zászlóalj külön ment ki, az első zászlóalj, a második zászlóalj és az ezredközvetlen alakulatok jöttek velem. Én az ezredközvetlen páncéltörő ágyús századnak voltam a parancsnoka. A nyírbátori harmadik zászlóaljnak, mely utánunk indult ki, a parancsnoka Koppány Vilmos volt. Nekem volt annak idején parancsnokom. Alantas tisztje voltam, én is szolgáltam ugyanis egy időben Bátorban. Egy belevaló keménykötésű fickó volt. Amikor elindult a harmadik zászlóaljunk, a mozdony elé elő kocsinak nevezett, lapos kocsit állítottak be, amely meg volt töltve földdel. Utána jött a mozdony és a mozdony után jött közvetlen az a kocsi, amelyikben a tisztek utaztak. Két vagy három tiszt, aki a legénységgel hátul volt, azok életben maradtak, amikor ezt a kocsit a partizánok felrobbantották. A szerelvény alá gyújtóbombát tettek, a kocsi teljesen lángra lobbant, nem tudták kinyitni az ajtókat, mindenki benne égett. A Don mögött először Skuropatov, Berezsubov és még egy másik községben voltunk elhelyezve. A parancsnokság egy bádogtetős épületbe települt. Az ezred Nyemenyuscsiban volt. Az embereim, akik értettek a famunkához, csináltak egy kettős keresztet és rajta egy bádogra oroszul és magyarul ráírták: „Oroszok! Itt jártak a magyarok, visszaadták nektek a földet, a szabadságot, meg a vallást. Magyar hadsereg." A skuropatovi sztaroszta németül perfekt beszélt, megértettük egymást. Mondtam neki, hogy a hadosztálytól kértem egy katolikus papot, hogy jöjjön ki hozzánk. Karácsony szenteste elhelyeztünk egy oltárt a főtéren, oda, ahol a kettős kereszt állt. A pap ott tartotta meg a szentmisét. Az oroszok tiszteltek bennünket. Kivonultak oda és letérdeltek, mert ők így imádkoznak. Amikor vége volt a szentmisének, Skuropatov lakossága jött, szent énekeket kántáltak és énekeltek nekünk. Erre én a sztarosztának, aki egy végtelen becsületes ember volt, biztos kivégezték utána, adtam két üveg pálinkát és azt mondtam neki, hogy a rendes, becsületes emberekkel ossza meg. A németek ebben a Skuropatov községben egy hatalmas nagy, deszkából készült helyiségben több tonna búzát halmoztak fel. Jött a sztaroszta és azt mondja nekem, hogy éhezik a nép, itt van ez a töménytelen búza, adjak már nekik egy kis búzát. Mondom neki, ide hallgasson, én nem adhatok, mert • 61