Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a 15. század elejéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 60. Nyíregyháza, 2008)
Szatmár megye kialakulása
is: a meggyesi vendégek {hospites) 1271-ben tett panasza szerint ugyanis magasmarti földjüket királyi íjászok foglalták el, amit a király, V. István rendel a meggyesieknek visszaadni. Amikor 1204-ben a szintén az Avas részét képező Kékes erdőt Imre király eladományozza 4 mansioval együtt, ahol solymászok szolgálnak, megemlítik, hogy az hajdan a kékkend népé volt. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy Szatmár vármegye esetében nem egy „klasszikus" szentistvánkori megye- és vele párhuzamos egyházszerveződés képe rajzolható meg. S itt kell a régészeti érveinket felhozni. A sort a Karácsonyi J. által feltételezett Sárvár várával kezdjük. Az Ecsedi-lápból kiemelkedő domb a nevét úgy kaphatta a környék lakosaitól, hogy az a rajta épített magas tornyú, messze ellátszó monostorral valóban erősség benyomását kelthette távolról a nézőben. Még inkább várra emlékeztetett a hely, ha a monostorépületet netán sövényfonatos palánk választotta el a körülötte fekvő településtől, a monostor szolganépeinek közeli lakóhelyétől. Felvetődött annak a lehetősége, hogy a monostor és a falu egy őskori-bronzkori földvárra települt volna rá, de ezt régészeti leletek nem erősítik meg 20 . Ugyancsak semmi híradás nem szól arról, hogy a vélt földvár sáncait a lecsapolás után - a földmívelés megkönnyítésére- lehordták volna a laposabb részekre, mint ahogy az 1920-as években az újkori ecsedi vár földbástyáinak anyagával tömték be az egykori várárkot a mai vásártér kialakításakor. Éppen ez utóbbi vár építése szól ellene a teóriáknak. Amikor 1334-ben I. Károly király a Bátoriaknak „Hűség" vára emelését engedélyezi, nem említ semmiféle korábbi erősséget. Pedig bizonyára egyszerűbb feladat lett volna s kifizetődőbb egy már meglévő várhelyet megújítani, korszerűsíteni, ahogy ezt tették Abaújvárral, Pata várával, mint új helyen, a mocsárban, nehéz körülmények között nekiállni Hűség várának felépítéséhez, Sárvártól légvonalban alig 1 km-rel északabbra. Ahol egyébként a Bátori-család a középkor folyamán sohasem lakott! A 19. század utolsó harmadától robbanásszerűen épülő Szatmárnémetiben a leletek tucatjainak kellett volna felhívni a figyelmet, ha nem is a földsáncokra, de a kora-Árpád-kori városra. Elképzelhetetlen, hogy az önálló törvényhatóságú városban működő főgimnázium tanulói, annak tudós, régiségeket is gyűjtő tanárai, a történelmi múlt iránt érdeklődő püspökei (kivált Haas János), még inkább a népes kanonoki testület tagjai, nem beszélve a református egyház történetírói figyelmét elkerülték volna a régészeti emlékek, ha azok napvilágot láttak volna. Míg a 16-17. századi vár helyét nemcsak a metszetek, leírások, de a leletek is szépen kijelölik, addig az Árpád-kori földvárról, vagy magáról a korai városról mélyen hallgatnak. Nem hozott eredményt e szempontból annak az 1565-ben Natale Angielini olasz hadmérnök által készített városalaprajznak a közlése sem, amelyen kitűnően látszik Szatmár és Németi plébániatemplomainak az alaprajza, sőt a Hunyadi János által emelt négy saroktornyos várkastélyé is, ám a rajzon semmi sem utal arra, hogy a Szamos két ága között valaha is földvár állt volna 21 . Azaz ki kell mondanunk: Szatmáron all. század végén, a várispánság létrejöttekor már nem építettek földvárat, vagy ha igen, akkor azt máshol kell keresni. Kiinduló pontunk egy Szamos menti település neve: Óvári, melynek jelentése 'Óváré'. Eszerint kellett lennie egy Újvárnak is, amire volna egy helynévi példánk, a szintén a Szamos 20. A Nagyecsed-Sárváron végzett régészeti kutatások eredményeit az ásató, Magyar Kálmán tette közzé: Nagyecsed-Sárvár nemzetségi központ régészeti kutatása (1975-77). Communicationes Archaeologicae Hungáriáé. 1984. 147-84. P. magiszter elbeszélésére építve a monostor köré egy földvárat ( 1. kép. 4) is rekonstruált, amelynek sem a felszínen, sem az ásatás során semmiféle régészeti bizonyítéka nem került elö. A lápból kiemelkedő dombhát (az ú.n. földvár) területén előkerülő Árpád-kori cserepek a monostor körüli falu, Sárvár birtok lakóinak a hagyatéka. Anonymus idevonatkozó elbeszélésének ellentmondásaira már Benkö Loránd is felügyelt: Adalékok várneveink történetéhez (P. mester két szatmári helynevéről). In: Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Akadémiai Kiadó. Bp., 1998. 84-93. 21. Bura László és munkatársai: Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében. Szatmárnémeti, 2005. a 28-29. oldalak közötti kép.
