Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a 15. század elejéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 60. Nyíregyháza, 2008)
Szatmár megye kialakulása
térítöpapok sikeres munkája eredményeképp a Szamos folyó és az Avas-Gutin által bezárt terület az Udvari-Sárköz vonaltól K-re a középkor folyamán, a 15. századig megmaradt Eger egyházi fennhatósága alatt. Ám sem egyik, sem a másik udvarház - éppen fekvése miatt - nem volt alkalmas központi szerepkör betöltésére, nem fejlődött ispánsággá. Mindkét terület, Száldobágy és az Avas (Meggyes) a 13. század első harmadától igazolhatóan már a korábban létrejött szatmári ispánság része lett. A harmadik egyházszervezési központ - melynek része volt a kialakuló Szatmár vármegyében - az ugocsai. Az itt kialakuló erdőispánság eredete szintén egy királyi udvarházra ( 1262: Domus regalis) vezethető vissza Királyházán. Az e magból kifejlődő erdőispánság székhelye - amiről a nevét is vette - a tőle DK-re, 7 km-re fekvő Ugocsa lett, melynek ispánját már 1215-ben említik. Mégsem itt, hanem az ugocsai Sásváron találjuk a 13. században az egyházigazgatás helyi centrumát (egyháza Szent Miklós tiszteletére dedikálva)", ezért is hívták az esperességet a 13. század folyamán (1230, 1264) sásvárinak. Sásvár a középkor folyamán is megőrizte központi jellegét: a megye nemessége ritka kivételtől eltekintve mindvégig itt tartotta közgyűléseit 12 . Az egyházi névváltozás (a székhely váltás) csak 1288 előtt következett be: az évben ugyanis a Borsa nb-i Kopasz (Kopoz) mester, ugocsai ispán a királytól csalárdul már az ugocsai kerületnek (districtus), s nem a sásvárinak a dézsmáját kérte fel 13 . Az első ugocsai főesperest, illetve megbízottját 1301-ben, az ugocsai egyház korai időre valló Boldogságos Szűz titulusát pedig 1313-ban említik, amikorra Ugocsa (a település) már Szászfaluba olvadt 14 . Szatmár múltjának tudós kutatója, Maksay Ferenc vetette fel annak lehetőségét, hogy a Szamos jobb partja eredetileg a szatmári archidiakonátushoz tartozott, azonban vagy az ugocsai esperessel kötött egyezség, vagy az erdélyi püspök (eddig nem ismert) rendelete eredményeképp került a gazdagabb, lakottabb földterület Ugocsához. Ez azonban nem igazolható: a Szamos jobb parti Németi plébánosát - amikor 1230-ban II. András király Béla királyfi és a főurak tanácsára megállapítja a város kötelezettségeit - a király ugyan kivette a sásvári esperes joghatósága alól, s az erdélyi püspök bírósága alá helyezte, de ezzel a plébánia továbbra is az ugocsai esperesség keretei között maradt, plébánosai buzgón látták el Gyulafehérváron tartózkodó ugocsai főesperes helyi képviseletét. 1264-ben pedig IV. Orbán pápa Ivánka (Joancha) mesternek, Sásvár főesperesének, IV. Béla király kúriába küldött követének engedélyezi, hogy Gál erdélyi püspök neki adja Vine (erdélyi Fehér m.) megüresedett plébániájának 7 márkányi javadalmát, mert fóesperessége - melynek éves jövedelme 9 márka ezüst alatt van - Magyarország szélén terül el, ahonnan kezdve Tatárországig már emberi települések sincsenek 15 . A negyedik korai központi helyet ugyancsak okleveles forrásaink említik: ez Erdőd, amely kezdetektől fogva a 14. század '40-es éveiig erdőispánságnak adta a nevét. Azért gondoljuk klasszikus erdőispánságnak, mert sem erdődi várjobbágyokról, sem várnépekről nem tudunk (csak az ispánság székhelyén lakó udvarnokokról), ahogyan Ugocsa esetében sem. Eladományozása (1383-85) előtti területe kiterjedt a későbbi Közép-Szolnok m.-re is (Hadad, Nádasér, Bogdán, Korond). Szatmár megyében Dobra és az Erdődalja összefoglaló néven említett falvak (2 Aszuágy, Balotafalva, Beitek, a 2 Bikó, Dobra, Erdőszád, Homoród, Terebes és Válaszút) tartoztak hozzá, azaz magába foglalta a teljes Bükkalját a Kraszna és Szamos folyók között. Területe a 13. században ennél nagyobb volt: ide tartozhatott több, későn feltűnő falu is, mint 1 1. Mező András: Patrocíniumok a középkori Magyarországon. METEM. Bp., 2003. 334. 12. C. Tóth Norbert: Ugocsa megye hatóságának oklevelei (1290-1526). Bp., 2006. passim. 13. Erdélyi okmánytár. I. (1023-1300). Közzéteszi Jakó Zsigmond. Akadémiai Kiadó. Bp., 1997. 440. reg. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai 11. Forráskiadványok 26). 14. 1301: AOkl. 1, 36. reg.; 1313: AOkl. Hl, 583. reg. 15. Erdélyi okmánytár 1. 244. reg.
