Gaál Ibolya: A közigazgatás feladatkörébe utalt gyermekvédelem Szabolcs és Szatmár vármegyében 1867-1950. (Jósa András Múzeum Kiadványai 59. Nyíregyháza,2007)

IX. Gyermekmenedékházak létesítése a kisdedóvási törvény megjelenése után Szatmár vármegyében

Legmagasabb volt az ínségesek aránya (100 %) a fehérgyarmati Károlyi tanyán, a volt uradalmi cselédek körében. Magas volt az arány 80,3 % a tíszabecsi és a botpaládi (63,9 %) lakosság között is, A mátészalkai járásban lévő nyírparasznyai lakosság közel állt a 60 %-hoz, az 58,5 %-al, Papos pedig meg is haladta a 65,5 %-ával. A rossz terméseredmény - az igen nagyfokú aszálykár mellett - részben még visszavezethető volt a vármegyének, de különösen a vásárosnaményi és fehérgyarmati járás férfi lakosságának hiányára is. E két járás Tiszán inneni községeiből a lakosság munkaképes férfiainak nagy része polgári elhurcolt volt, így a munkabíró családfők távol voltak otthonaiktól, s hiányoztak a munkáskezek. Ennek következtében a földek nem lettek kellőképpen megművelve. A hadiözvegyek a férfi munkaerőt nem voltak képesek pótolni. Különösen sok személyt hurcoltak el a vásárosnaményi járás Vámosatya, Gelénes, Barabás, Beregdaróc, Beregsurány, Tarpa és a fehérgyarmati járás Tiszabecs, Milota, Uszka községeiből. Az egész vármegye területén a hadigondozottak és hadísegélyben részesülők együttes száma meghaladta a 13 000-et.

141 Ebből egyedül a vásárosnaményi járás területére 5 690 fő esett, Emberveszteségben országosan is ez a járás vezetett. Ez tette szükségessé az ország legtávolabbi, határmenti részének a második világháború utáni fokozottan kiemelt támogatását. Megdöbbentő számok ezek, ha figyelembe vesszük, hogy e közigazgatási egységben 28 657 lélek lakott. A lakosság nagy része hiányos ruházatban, utolsó ruhadarabjaiban, rongyokban járt. A háború alatti ruha és lábbeli hiány miatt elhasználódott darabjait pótolni nem tudta. Egyébként Szatmár-Bereg vármegye lakossága ruházkodás szempontjából a legjobb békeévekben is az országos nívó alatt maradt. Ennek magyarázata abban is keresendő, hogy a vármegye összes lakosságának mintegy 75-80 %-a földműveléssel foglalkozott. Igen sok volt a törpebirtokos, akiknek száma a földbirtokreform végrehajtása (földosztás) után tetemesen megnövekedett. A nincstelen mezőgazdasági cseléd, törpebirtokos és munkás családokban sok volt a gyermek. Jövedelmükből, a napszámos konvencióból vagy napszámbérből nagy létszámú családjuk ruházatát nem tudták biztosítani. A vármegye lakosságának helyzetét meghatározta, hogy a törvényhatóság mátészalkai területén számottevő ipari tevékenységre lehetőség nem volt. A kereskedelem is kizárólag a mezőgazdasági termeivényekre szorítkozott. Ebből következően a lakosság már a háború előtt is szegény volt. Ehhez és a súlyos háborús veszteségek mellé társult két igen rossz aszályos esztendő terméseredménye, ami az elszegényedést és a lerongyolódást még tovább fokozta, Némi segítséget jelentett a rászoruló lakosságnak az ország területén működő több mint tizenöt külföldi segélyszervezettől származó szeretetadomány, de a vármegye területére érkezett és szétosztott ruha és lábbeli, valamint élelmiszeradomány csak kis százalékát tette ki a szükségletnek.