Gaál Ibolya: A közigazgatás feladatkörébe utalt gyermekvédelem Szabolcs és Szatmár vármegyében 1867-1950. (Jósa András Múzeum Kiadványai 59. Nyíregyháza,2007)
IX. Gyermekmenedékházak létesítése a kisdedóvási törvény megjelenése után Szatmár vármegyében
A Szatmár vármegyei Széchényi Társulat igazgatója a kisdedóvási törvény megjelenése utáni év (1892.) első negyedévében még a mátészalkai járás felkeresése előtt - utazási sorrend felállítása mellett - járta a megye járási székhelyeit óvoda és menhelyszervezés ügyében. A nagykárolyi és erdődi járásokba március hónapban utazott. Nemcsak az új intézmények szervezésének szorgalmazását tartotta szem előtt, hanem kérte az alispánt, ne hagyja megtörténni, hogy valamelyik község, hol már eddig is volt gyermekmenhely, most megszüntesse annak működését. Azt írta a törvényhatóság első tisztviselőjének, hogy fenyegesse a törvénnyel, mely kényszeríti a községeket ilyen gyermekintézmény létesítésére, de ekkor a Társulat segélyt nem ad. Anyagi támogatást a Társulattól csak azok a települések kaptak, ahol önként vállalva hozták létre a menedékházaikat. A Szatmár megyei Széchényi Társulat elévülhetetlen érdemeket szerzett e gyermekintézmények szervezésében. Különösen a falusi lakosság gyermekei számára volt nagy jelentőségű, mert a gyermekek felügyelete kora reggeltől estig megoldott volt, a szülők pedig nyugodtan végezhették a mezőn napi munkáikat. 5. Szatmár-Bereg vármegyei vázlatos szociális helyzetkép közvetlenül a második világháború után Az országot ért súlyos háborús veszteségek a vármegye egész területét egyformán nagymértékben sújtották. Ennek következtében a vármegye háború előtt is szegény lakossága még jobban elszegényedett, lerongyolódott úgy annyira, hogy a lakosság kb. 70 %-a valamilyen megsegítésre szorult. Szatmár-Bereg vármegye törvényhatóságának területén 164 439 lélek lakott, közigazgatásilag négy járásban. A lélekszám járásonként a következőképpen alakult: A csengeri járást 28 990 fő a fehérgyarmati járást 37 183 fő a mátészalkai járást 69 609 fő a vásárosnaményi járást 28 657 lélek lakta. Bár az egész vármegye egyformán nagyon súlyos kárt szenvedett, mégis a járások közül ki kell emelni a vásárosnaményi járást, ahol a 28 657 lélekszámú lakosság kétségbeejtő módon le volt rongyolódva. A munkaképes férfiakat, mint polgári elhurcoltakat nélkülözni kellett a sokszor népes családnak. Az itthon maradt családtagok élelmezése a legteljesebb mértékben le volt romolva, így a nélkülözőknek szociális úton való megsegítése a legsürgősebb hatósági feladatot igényelte. A vásárosnaményi járás után sorrendben a fehérgyarmati járás következett. Innen is sok polgári személyt hurcoltak el a határszéli településekről. Milota, Uszka, Tiszabecs községekből pl. a vásárosnaményi járás községeihez hasonló arányban kerültek elhurcolásra a
