Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Keményfi Róbert A társadalom csoportszerveződése

Keményfi Róbert szálból szőtt hálóként, mint egyetlen határozott kutatási vonalként értelmezhető. A magyar falvak szociális helyzetének elemzése megváltoztatta a néprajz időszemléletét is, hiszen éppen a „jelen valóságának megismerése, feltárása" volt a cél. Ebből következik az is, hogy a kimondottan a parasztság társadalmi viszonyaira irányuló kutatások eredménye egyre árnyaltabb képet közvetített a magyar agrártársadalomról, és a kutatók újszerű módon felismerték, hogy minden kulturális megnyilvánulás egyúttal társadalmi jelenség is. Azaz a népi kultúra helyes értelmezése kikényszeríti egyrészt a parasztság tagozódásának pontos megismerését, más társadalmi csoportok jogi helyzetétől, életmódjától éles határokkal nem elválasztható ún. átmeneti rétegek azonosítását, másrészt e társadalmi közegben lezajló folyamatokkal való szembenézést és e jelenségek egzakt elemzését (pl. polgárosodás). A mezőgazdasági bérmunka különböző fajtáinak alkalmazása nem volt ismeretlen a rendi korszakban sem, tömegessé azonban a XLX. század második felében, mindenekelőtt a nagybirtok - felemás - modernizációjával, új üzemformáinak kialakulásával, illetve az iparosodás ellentmondásaival vált. A századfordulós évekre a mezőgazdasági bérmunkások (agrárproletárok) száma meghaladta a négy millió főt. Ez a tömeg az össznépesség egynegyedét(í) jelentette. Mellettük a néhány hold földdel rendelkezők (jellemzően az 5 hold alatti törpebirtokos parasztok) - mivel önálló megélhetést nem nyújtott - időről időre maguk is bérmunkára kényszerültek. Ugyanakkor a bérmunkások egy része, elsősorban a cselédek, a bérük egy részeként kapott szegődményföldön gazdálkodott, azaz a bérmunkásként végzett fizikai munka nem válhatott egyértelmű klasszifikációs tényezővé. Mivel ezek az agrármunkás semmilyen szakképesítést sem igényeltek, az egyes foglalkozási csoportok: napszámosok, cselédek, béresek, kubikusok között is állandó ingadozás volt jellemző. Egyidejűleg e tevékenységi formák között a települési rendben, a munkavállalási helyzetben (állandó vagy ideiglenes alkalmazás), és ezzel összefüggésben az életmódban, illetve a mentalitásban is számottevő különbségek voltak. A gazdasági cselédek (1910-ben kb. 1,2 millió fő) a nagy-, és a középbirtokok állandó alkalmazottai voltak. Ez a stabilitás bizonyos egzisztenciális védelmet nyújtott, hiszen a cselédkonvenció (jóllehet igen összetett volt) időben és térben kevéssé változott és pontosan kiszámított volt. Ugyanakkor az életminőségüket a XLX. és