Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Ujváry Zoltán: Erdélyi János (1814-1868), a népköltészet első tudós kutatója

szokás néhol még mai napig fen áll. A matyó (síki palóc) legény mikor szombat estve haza felé jő a mezőrül, hol az egész hetet tölte, lehet, hogy csak mástul hallja meg, hogy megházasodott ... Csak ezen előzmények után lehet már megérteni e dalt." Az 1830-as, 40-es évek történelemszemlélete, őshazakeresése Erdélyi népköltészeti vizsgálatára nagy befolyással volt. Nemcsak ő, mások is igazolni igyekeztek a magyarság múltjának keleti gyökereit. Ipolyi Arnold mitológiájában bőséges példát említ Erdélyi köteteiből. (Erdélyinek a diófára vonatkozó - fent említett véleményét is idézi.) A nyilvánvaló téves értelmezésekre Ipolyi műve kapcsán a tudományos kutatás korán rámutatott. Erdélyi a népköltészetről írt tanulmányának harmadik részében a nép lelkiségéről, érzelmeiről, családi, közösségi életet, magatartást jellemző motívumokról ad példákat. Elsőként a vallásos érzület megnyilvánulásáról szól: „megtudni mi van felőle a népköltészetben." A keleti hagyományoknak csak töredékére volt adat, a „kereszténység tanai" azonban bővelkednek a népdalokban. „Nemzetiségünk - írja Erdélyi - valaha mélyen egybe volt forrva a vallással." Az Isten nagy számban fordul elő a népdalokban: „költészetünk nemzeti istenről tanít". Hasonlóképpen szerepel a szűzanya: magyarok asszonya, királynéja, így tiszteli a népköltészet, édesanyának tekinti őt, „kihez teljes reménnyel fohászkodhatni minden Ínségben." Egy nyolcszakaszos ének első verse (I. 299): Egek ékesége, Földnek dicsősége, Magyarok asszonya, királynéja! Hozzád buzgó szívvel, Köteles hivséggel Járulunk, szentséges szűz Mária! Mint pártfogónkhoz! Édes anyánkhoz, Teljes reménységgel folyamodunk, Minden Ínségünkben fohászkodunk.