Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)
V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA
Ebben az időben „a kopócsapáti római katolikus és görög katolikus iskolába beíratott gyermekek szám 145 volt. Ruhátlanság miatt itt is sok volt a mulasztó. A 145 gyermekből 110 fő támogatásra szoruló nyomorgó családok gyermekeiből kerül ki... 41 Az eddigiekből kitűnik, hogy a gyermekek iskolaköteles korbani munkábavonása és ruha, valamint lábbelihiánya nagymértékben akadálya volt az iskolalátogatási kötelezettség teljesítésének. Ezt a családok rendkívül nehéz anyagi helyzete motiválta. Az 1920-1930-as években általános volt a szegény sorsú gyermekek munkavállalása. Nagyon szerény napszámkeresetük is hozzájárult családjuk megélhetésének némi javításához. Általában a legtöbb gyermek csak a téli hónapokban látogatta az iskolát. Ennek ellenére, - ismerve a körülményeiket - feltűnő nagy mulasztás esetén is vizsgára engedték őket. A községi vezető és tanító is tudta, hogy állandó jelleggel nincs munkalehetőség, s ezért ragadta meg a szülő az iskolalátogatás helyett igénybevett kereseti lehetőséget. A gyermekek munkábavonásán kívül hiányos öltözetük és lábbeli hiányuk is akadálya volt iskolalátogatásuknak. Ezt alátámasztják a szociális titkárok jelentései, az egyházi iskolák vezetőinek fenti jelzései, de maguk a megkérdezett adatközlők is. Magyarországon 1942-ben hoztak törvényt a 12 éven aluli gyermekek foglalkoztatásának megtiltására. 3.) A földházakkal kapcsolatos terminológiák és azok jelentése a nép mindennapos szóhasználatában E munkában előforduló terminológiák a volt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területén a földházakra vonatkozó adatok élő forrásból történő gyűjtése során kerültek megörökítésre. Ezeket az adott településeken élő szellemileg jó állapotban lévő idős állampolgárok információi alapján - mint a feledésbe menő múltat - igyekeztem megmenteni. Nagyon fontosnak tűnik erről néhány sorban említést tennem. Ez a megállapítás vonatkozik a földházak és azok részei elnevezésétől kezdve a helyiségek egyes berendezési tárgyainak megjelölésén át a használati tárgyak neveinek rögzítéséig. A földházakat a mindennapi szóhasználatban általában földkunyhónak, kunyhónak nevezte az abban lakó család éppen úgy, mint a környezete. A Rétközben (pl. Ibrány, Kótaj, Nagyhalász stb.) ezt az építményt „burgyé"-nak ismerték. Tiszabercelen, NyíregyházaPolyákbokorban és még néhány településen ugyanezt „bunker"-nek, „földbunker"-nek is mondták. A föld felszínéről a helyiségbe bevezető - egyszerű anyagból készített tető és oldalmegoldásos - folyosószerűséget, toldalékot „gátor"-nak máshol „gádor"-nak nevezték. Változatosabb volt a berendezési és használati tárgyak elnevezése. így a göngyölt sárból vagy vályogból házilag készített berakott tűzhelyet „brúgó"-riak (pl. Nyírgelse) „kotló"-nak (pl. Kótaj), „katlan"-nak (pl. Nyírmihálydi, Nyírkércs stb) „kotlókonyha"-nak nevezték (pl. Geszteréd). „Kandi" volt a neve a két oldalt téglára vagy vályogra helyezett fémplattnak (pl. Nyírpilis). „Kotlikkonyha" a két oldalon vályogra helyezett öntöttvaslemez, (pl. Geszteréd). Nyírkércsen a földből sárral két oldalt kiemelt, tetején egy kis pléhdarabbal összetákolt berendezési tárgyat is „konyhá"-nak jelölték, mert használói is annak idején így nevezték. „Konyha" volt a neve Paszabon a tűzhelynek. A csikótűzhelyet „csikóvas"-nak, csikóspórnak is hívták (pl. Nyírszőlős). Kisméretű „vaskutya" olyan tüzelőberendezés volt, melynek oldala és plattja is öntöttvasból készült sütő nélkül. 4 1 SZSZBML. XXIV. 561. szám nélküli.
