Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)

V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA

Házivászonból készült az ingünk és gatyánk, de az idős asszonyoknak a hosszú szoknya alatt viselt pendely (ingféle) is. Családunk nőtagjai részére felsőruházatnak készült egyberuha is. Ezt házilag édesanyám befestette pirosra vagy kékre. Nagy szegénységben éltünk. A sokgyermekes nincstelen családok hasonlóképpen. Gyermekeik munkavállalás, cipő és lábbeli hiányában sokan nem jártak iskolába." Cs. J.-né 80 éves nő Levelek: „Már hat éves koromtól a kisebb testvéreimre vigyáztam. Libát, malacokat, tehenet legeltettem. Tizenegy éves koromban pedig kapáltam, sőt az 1920as években édesapámnak juttatott négy kat. h. földje egy részébe vetett kalászos aratásánál markot szedtem. A tikkasztó melegben a marokszedés nehéz munkájától nagyon szenvedtem. A szálka is nagyon szúrt, bár szüleim a karomra és lábszáramra rossz harisnyából kar és lábszárvédőt készítettek részemre, de ez telement szálkával, amit nem lehetett belőle kirázni. Tizenkét éves koromtól napszámba dohányt csomózni jártam hajnaltól este tizenegy órákig. Harmados földet is müveitünk és oda is jártam kapálni. Részt aratni tizenhat éves koromba mentem. Tizenegyedik kereszt volt az aratóé. Részcséplőgéphez is jártam az öt kilométerre lévő Pókahegyre. A dobon kévevágó voltam. Innen este hazajártunk. így napi tíz kilométeres gyaloglás nehezítette a napi munkát. Jártam a Feketeháznál lévő cséplőgéphez is, de az csak kb. két kilométer távolságra volt hozzánk, mégis fárasztó volt az egész napi tűző napon történő munkavégzés után. Nagyon nehezen éltünk, a testvéreim is hasonlóan dolgoztak, mint én. A nagyon szúk megélhetésünkhöz a gyermekek keresetének minden fillérjére is szükség volt." J. A.-né 87 éves nő Levelek: „Férjemmel nyolc gyermeket neveltünk. Férjem hiába látástól vakulásig dolgozott mégsem tudta előteremteni a nagy családja mindennapiját. A tíz éves József nevű gyermekemet nem engedtem iskolába, mert kapálni kellett neki már tíz éves korában. A Mária nevű gyermekem is iskolába akart menni, de én „megcibáltam", hogy ne menjen iskolába, hanem jöjjön velem kapálni, mert férjem beteg volt és nyolc gyermeknek nehéz volt előteremteni a mindennapit, még akkor is, ha az nagyon szegényes volt. Tizenkét éves korban a napkori szőlőtelepre jártak félnapszámért kapálni, szőlőt kötözni, kocsolni. Tizenhárom-tizennégy éves korukban pedig uradalmi kepébe részaratók voltak (tizenegyedért)." K. L-né 80 éves nő, Apagy: „Hat éves korunktól én és testvéreim is erőnknek megfelelően be voltunk vonva a kisebb, könnyebb munkába. Dohány és más növényültetésnél „palántahányás", kapáláskor a felnőttek előtt a nagyra nőtt gazok kihúzogatása tőből a földből, hogy szüleink gyorsabban haladhassanak, kisebb testvéreinkre vigyázás, állatok legeltetése, stb. Tíz éves korunkban már napszámba jártunk a gazdákhoz hol félnapszámért, hol természetbeni élelemért. Örültünk, ha hívtak, mert munka sem volt mindig. Ilyenkor nem mentünk iskolába, mert a keresetünkre nagy szükség volt. Tizenkét éves koromban urasági kepébe jártam aratáskor, ami nagyon nehéz volt. Sokszor mondtam már dél felé, hogy jaj, nem bírom ki ezt a napot. És megsegített a Jó Isten, hogy most nyolcvan évesen is itt vagyok. Még rövid volt a karom és az egész kévének megfelelő mennyiséget nem tudtam átfogni. A nagyra nőtt terménnyel nagyon nehezen birkóztam, amit majdnem elviselhetetlenné tett a nagy hőség. Tizenhárom éves koromban dohánymunkába jártam (fűzni, törni, tetejelni, dohányt csomózni stb.). Ettől az időtől kezdve állandó jelleggel tavasztól őszig minden munkát végeztem." T. M.-né 77 éves nő Besenyőd: „Tízen voltunk testvérek. Nagyon sanyarú életet éltünk. Mostohával éltünk. Sokszor elzavart bennünket. Sokat nélkülöztünk, úgy élelemben, mint ruházatban. Ruhánk egyszeri váltás sem volt. Este kimostuk és a 1er lehajtókáján szárítottuk. Többször előfordult, hogy reggelre normálisan nem száradt meg és nyirkosán vettük fel, s úgy indultunk dolgozni. Még a hideg időben is mezítláb jártunk, vecsernyére is. Ruháink olyan foltosak voltak, hogy nem lehetett megállapítani, hogy milyen volt eredeti korában. Már iskolaköteles korban napszámba jártunk mi gyermekek is, sokszor természetbeni