Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)
V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA
mindig jártam. Ezért az 1930-as években napi egy pengő bérezést kaptam. így igyekeztem besegíteni édesapámnak tíztagú (nyolc gyermek és két szülő) családja eltartásába. A többi testvéreimnek is ugyanilyen volt a helyzete. Meg a többi sokgyermekes nincstelen család gyermekeinek is. A tizenkét éves János nevű testvérem pedig uradalmi kondásnak ment. Rábízta az uradalmi intéző a nagy értéket képviselő kondát, mert nagyon ügyes, talpraesett gyermek volt. (A szegény embernek meg a szegény ember gyermekének ügyesnek kellett lenni, hogy magukat fenntarthassák.) Ezt a munkát végezte kb. tizennégy éves koráig, mert utána hol lovat, hol ökrösfogatot bíztak rá. Az ökrös és lófogatokkal vagy szántottak, vetettek vagy szállítottak. Mindent, ami egy mezőgazdasági üzemben előfordul." P. J.-né 80 éves nő Besenyőd, Sz.P.-né 79 éves nő Besenyőd: „Tíz éves korunktól testvéreinkkel együtt a mezőn dolgoztunk. Előfordult, hogy tizenegy órakor még nem reggeliztünk, mert nem volt mit. Napszámba is jártunk, ha adódott rá lehetőség. Napi negyven fillér napszámot kaptunk, mint gyermekek. Ilyenkor minden reggel húsz fillérért a boltba kenyeret vettünk. Édesanyánk, ha a boltba cukorért küldött, nem azt mondta, hogy fél vagy negyedkilót vegyünk, hanem csak tíz kockacukrot és azt szemenként osztogatta be főzéskor. P. J. nevű édesapám beteg lett és nekem a kb. tíz és Pali nevű kilenc éves testvéremnek kellett menni édesanyám helyett aratáskor. Mindketten kévekötők voltunk. Kezeinket a szalma kikezdte, összeszurkálta, vérzett. Ketten kaptunk egy részt. Cséplőgéphez is jártam, ahol a törekbe osztottak be, az is nagyon kényelmetlen, nehéz volt, mint gyermeknek. A nagy melegbe rengeteg vizet ittunk és vízcsömört kaptunk. Krumpliválogatásba is jártunk. Ezért negyven fillért kaptunk, pedig látástól vakulásig dolgoztunk. A tanya, ahol a krumpliválogatást kellett végeznünk kb. három kilométerre volt hozzánk. Hajnalban korán kellett indulnunk, hogy munkakezdésre ott lehessünk. Az egész napi munka után pedig este igen fárasztó volt az út hazafelé." K. P. 77 éves férfi Apagy: „Hét éves koromban már kis kapát kaptam édesapámtól, Ő vitte a kapát és próbáltak megtanítani, hogy kell kapálni. Ezt ekkor még nem sikerült elsajátítani. Kb. nyolc éves koromban elmentem az urasághoz libapásztornak. Évről-évre mind több munkába vontak be a felnőttek. Tizenkét éves koromban pedig már egész évben dolgoztam. Tavasztól az őszi betakarításig minden mezőgazdaságban előadódó munkát kellett végeznem. Ekkor még édesapámnak két hold földje volt, de ebből nyolctagú családját (hat gyermek, öt fiú, egy lány) nem tudta eltartani. Már tizenhárom éves koromtól napszámba jártam, uradalmi kepébe marokszedő voltam az aratás ideje alatt megszakítás nélkül. A sokgyermekes családoknak az aratásra már elfogyott az ennivalójuk, ezért az uraság előlegezett bizonyos élelmiszereket (pl. szalonnát, lisztet) és ezt levonta elszámoláskor a keresetből. Télre vállalt apám tuskószedést (fának a töve, dücskő), bár még nem bírtam a munkát, de kapirgáltam a dücskőről a földet, ahogy tudtam. Kapáláskor az öt kilométerre lévő Peckes tanyára tizenhárom-tizennégy évesen már én vittem a szerszámot. Amikor nyolc órakor leültünk reggelizni, apám feltört magának és nekem is két-két diót és az abból kikerülő nyolcnyolc gerezdet két falat kenyérrel megettük. Délben is ez volt az ebéd. Este édesanyám már főzött mire hazamentünk és főtt ételt ettünk. Volt, amikor édesanyám főtt ebédet küldött velem édesapámnak a mezőre. Emlékszem, hogy kilenc éves, harmadik elemista voltam, amikor egyik alkalommal délben hazamentem az iskolából és édesanyám már a kapuba várt. Nyakamból kivette a bakót (vászonból készült iskolatáska) és a főtt ételt a kezembe adta, hogy fiam siess, vigyed kifelé apádnak az ennivalót, majd ott te is megebédelsz. Nemcsak az élelmezésünk volt nagyon hiányos, hanem a ruházatunk is. Annyira elhasználódott volt, hogy édesanyám addig foltozgatta, míg az a tű és cérna után el nem szakadt. „Fót hátán fót volt." Édesapámnak vagy nekem a nadrágja, ha az előző napi munka alatt elszakadt, reggel öltözködés előtt összevarrta. Este nem tudta megvarrni, mert későn jöttünk haza a munkából és vacsora után már le kellett feküdni, hogy reggel korán kelhessünk.
