Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)

V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA

sokszor két hétre is, ha olyan dolog volt, hogy segíteni kellett a szülőknek. Pl. édesapám cse­meteültetésénél én raktam a csemetéket a kijelölt helyre. Liba, sertés, tehénlegeltetés is ne­künk, kisiskolásoknak a feladata volt. Már öt órakor keltettek szüleink libát legeltetni, hogy mire iskolába megyünk, addig jól lakjanak. A hat elemi befejezése után már rendszeresen jártam én is és testvéreim is a mezőre mezőgazdasági munkákat végezni. Tizennégy éves ko­romban rendszeresen dohánymunkára jártam napszámba. Hetente fizettek. (Dohányültetés, kapálás, tetejelés, törés, fűzés, kötözés, csomózás.)" Sz. J. 92 éves férfi Balkány: „Édesapám foglalkozása gulyás volt. Öten voltunk testvérek. Én csak 1915-1918 tavaszáig, közel három évig jártam iskolába. Már tíz éves koromban urasági libára vigyáztam Levelek határában. A földbérlő fogadott fel. Ez tartott 1918. novem­beréig, a forradalom kitörésének napjáig. Ekkor elköltöztünk Nyírtétre, ahol apám és az 1910-ben született Mihály testvérem gulyás lett. Én pedig, ha a két ökör hajtója hiányzott vagy vásárra ment, én helyettesítettem. Szántottam, berenáltam stb. Édesapám 1922. au­gusztus 22-én bekövetkezett halála után én tizennégy évesen és Miklós nevű testvérem Nyír­bogdányban cselédek lettünk, de nem napszámba, hanem félbérért dolgoztunk. Vagyis ket­ten kaptunk egy komenciót, egy egész bért. Nagyon szegények, ruhátlanok lettünk édes­apám halála után, mert nagyon hiányzott a hattagú családnak az ő bére (komenciója). Egé­szen 1924-ig csupán az én és Miklós nevű testvérem bérérből éltünk nagyon szegényesen. Rá se jó gondolni. Miklós testvérem, amikor már a tizennyolc évét én pedig a tizenhat éve­met elértük béremelést kértünk, mert felnőtt munkát végeztünk, de nem kaptunk. Ezért elmentünk más hely után, de ott sem kaptunk több bért. Tizennyolc éves koromig hiába felnőtt munkát végeztem, mégis csak félbérért dolgoztam. Nagyon ruhátlanok voltunk. Alig tudtunk valamilyen ruhát és lábbelit még az ócskapiacon is szerezni. Annyit és olyat vettünk, amilyent tudtunk. A családban csak a nagyobbaknak volt lábbelije. Alsó és felső­ruházatunk házivászonból volt, de az is agyonfoltozva, mert nem volt olyan erős, hogy a mi nagy strapánkat bírja. Szappanra nem tellett, a hamulúgos mosóié pedig egykettőre előse­gítette szét-foszlását." D. J.-né 93 éves nő Balkány: „Nyolcan voltunk testvérek. Mint teljesen árva gyermek már tíz éves koromban napszámba járni kényszerültem. Nagyon nehéz idők voltak ezek. Tizen­két éves koromban pedig az aratási szezonban kb. a három hétig tartó aratáskor markot szedtem részibe. (A tizenegyedik kereszt volt az aratóé.) Nemcsak én, hanem a hozzám ha­sonló sokgyermekes családok gyermekei is ugyanúgy dolgoztak egészen fiatal koruktól kezd­ve nehéz munkát. Az aratás befejezése után pedig részesgéphez mentem, ahol a tűző napon a gép tetején, a dobon kévét vágtam, mint a felnőttek. Mi három lány naponta váltottuk egy­mást, mert egyik nap a dobon, másik nap a törekbe, harmadik nap a szalmába voltunk. A törekbe nagyon sok port kellett nyelni. Olyat köptünk, mint a sár. Fejkendővel bekötöttük a fejünket, úgy védtük fülünket, hajunkat a portól, meg fejünket a napszúrástól. Az izzadt ar­cunkat, testünket a rászálló törek szálkája szúrta, meg az abban lévő por izgatta, nagyon kényelmetlenül tartotta. A kendőbe pedig nagyon izzadtunk. Éjszakára sem mehettünk ha­za a cséplőgéptől, mert virradatkor már kezdtük a munkát és este kb. hét óráig járt a csép­lőgép. Váltóruhánk sem alsó, sem felső nem volt. Nem volt elég a nehéz, kínzó munka, de még külön el kellett viselnünk a törekből ruháinkba kerülő törekszúrásokat is, ami külön nehezítette napjainkat és éjszakai alvásunkat. Felnőttkoromban is hasonló nehéz életem volt." G. E. 76 éves nő Encsencs: „Édesapám uradalmi cseléd volt. Nyolcan voltunk testvérek. Édesapám ugyanúgy, mint a többi sokgyermekes családfő, valósággal bekönyörögte gyerme­két, hogy alkalmazza az uradalom, hogy a gyermekek is besegítsenek a család eltartásába. Apám komenciójából ilyen nagycsaládot nem lehetett eltartani. Már tizenkét éves koromban uradalmi kepébe egész aratási szezonban minden nap markot szedtem részibe (tizenegy-ti­zenkettedébe). Még a felnőtteket is megviselte a nehéz aratási munka, mi gyermekek pedig különösen szenvedtünk miatta. A tűző napon a munkában elgyötört tizenkét éves gyermekként még az ebédet se kívántam a nagy fáradtságtól. Ettől kezdve napszámba is

Next

/
Oldalképek
Tartalom