Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)
V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA
karámban, én pedig szalmából készített kunyhóban. Úgy nézett ki, mint egy kis szalmaboglya. Tizenhárom éves koromtól cseléd voltam. Béres, kocsis, gulyás, kondás, mikor mire fogadtak fel. Nagyon nehéz volt az életem. Testvéreimé hasonlóan, mert nekik is korán részt kellett vállalniuk nagyon fiatalon megélhetésünk előteremtésébe." B. J.-né 79 éves nő Tiszanagyfalu: „Édesapánk foglalkozása napszámos volt, hatan voltunk testvérek. Már egészen kisgyermekkorunkban libát, sertést, tehenet legeltettünk, kisebb testvéreinkre vigyáztunk. A mezőre ebédet vittünk a felnőtteknek stb. Nagyon korán keltünk csillagfürtöt szedni, lupinuszt nyüni (tövestől kihúzni a földből). Kilenc-tíz éves kortól napszámba jártunk szőlőt kötözni, kacsolni, répát egyeselni sarabolni stb. Tizenkét éves koromtól testvéreimmel és más szegénygyermekekkel Tiszanagyfaluból a kb. tíz, de lehet, hogy több kilométerre lévő szerencsi Homokos határrészben a cukorgyár termelőterületére jártam répát egyeselni. Ott kellett aludni is, mert egy hétig nem jöttünk haza. Üres épületben szalmán aludtunk. Majd megfagytunk a hiányos ruházatunkban. Sok gyermek járt ide dolgozni, s ezért, ha egy hétig nem jöttünk haza, akkor a munkaadó küldött értünk lovasszekeret. De ha csak egy-két napot dolgoztunk, akkor gyalog mentünk és jöttünk haza esténként. Naponta élelmezésünkhöz adtak egy kiló kenyeret és egy hétre egy kiló szalonnát. Olyan vigyázva ettük, hogy abból maradjon és tudjunk haza is hozni a családnak, mert az itthonmaradt apró gyermekekre is gondolnunk kellett. Én és az ide dolgozni járó testvérem voltunk a legidősebb gyermekek a családunkban. Jártunk Tiszanagyfaluból a kb. nyolc-tíz kilométerre lévő Nyíregyháza-VarjulaposBelegrád és Csorna tanyákra is. Mindig oda mentünk, ahol napszámmunkát kaptunk." K. G. 78 éves férfi Gáva: Édesanyánk özvegyen maradt nyolc gyermekével (két lány, hat fiú). A legidősebb testvérem tizenhat, a legfiatalabb nyolc éves volt. A nyolc éves lánygyermek félbérért libaőrzést, gurdonyozást, szőlőmunkát végzett a Jászóvári Prépostság gávai tanyáján. Én tizennégy éves fiúgyermekként az első évben nagy kepében huszonnégy kasza között markot szedtem, tizenöt évesen pedig már kaszás voltam egész bérért. Utána a tüzesgépnél töreket, szalmát hordtam. A következő évben pedig be kellett állnom szolgálni, vagyis uradalmi cseléd lettem. (Két ökörrel szántani, vetni, trágyát hordani és széjjelszórni, gallyat, szénát, terményt szállítani, stb. Mindennap kemény, nehéz munkát kellett végeznem. Ez volt a sorsa a hozzánk hasonló más, szegény, negyvenöt családból álló sokgyermekes, - ebben az uradalomban alkalmazott - családok gyermekeinek is." D. J.-né 78 éves nő Nyírbéltek: „ Már hét éves koromban nagyapámmal kapálni mentem a nyirbélteki „Varnyusdülőbe". Az iskolaköteles gyermekek nyáron dolgoztak, iskolába nem jártak csak télen. Már tizenegy éves koromban részt arattam az uradalomban. A tizenegyedik kereszt volt a mienk. Harminc kasza volt és hárman voltunk egy kaszára. Első volt a kaszás, második a marokszedő, harmadik a kévekötő. Én marokszedő voltam M.J. volt a kaszásom és F. Annus ugyanolyankorú gyermek, mint én a kévekötő. Időnként váltogattuk a munkát Annussal. Tizenegy éves koromtól minden évben a Dessewffy gróf uradalmába jártam részt aratni. Tizenegy éves koromtól a három hetes aratási szezon befejezése után részgéphez mentem dolgozni. Mire feljött a nap, nekünk kint kellett lenni és este pedig, míg le nem szállt a nap (kb. hét-nyolc óráig) kellett dolgozni. Be voltunk osztva úgy, hogy nekem egyszer délelőtt a dobon kellett kévét vágni, délután pedig töreket hordani. A törekhordás nagyon poros munka volt. A sok portól, különösen, ha nagy szél fújt valóságos sárt köptünk. Szemünk, orrunk, fülünk is megtelt porral. Egy óra ebédszünet volt úgy az aratásnál, mint a cséplésnél. Kapáláskor a tűző napon olyan forró volt a nyirbélteki futóhomok, hogy előttünk kapával kivágtuk a földet és arra léptünk, mert sütötte a talpunkat a homok. Úgy dolgoztunk, amikor napszámba voltunk, hogy alig volt annyi időnk, hogy alsókarunkkal lecsapjuk az izzadságot a homlokunkról és az arcunkról.
