Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)

V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA

Közülünk egyik vagy másik, amelyiken a lábbeli volt, kiszökött a jégre „sikangózni", a másik pedig „kantus"-ba (térdig érő kisingbe) utánaszökött mezítláb. S amíg a lábbelis test­vérünk sikángózott a jégen, addig a másik, aki mezítláb volt leguggolt, a kantusa alsó részét a talpa alá tette és úgy várta, hogy a nagyobbik testvére átadja neki is a lábbelit a sikánkózáshoz. Utána pedig ő is a kantus aljával melegítette a lábát. Kenyérgondjainak is voltak. Előfordult, hogy kenyér hetekig nem volt. Tehenünk volt, és ha mi gyermekek éhesek voltunk, beszaladtunk a konyhába és egy-egy pohár tejet ittunk, de kenyér nélkül. Jól nem lehetett vele lakni, csak enyhítette az éhségünket. Nagy gondot okozott, hogy csak akkor jutottunk az egész évi dohánykeresményünkhöz, amikor télen le tudtuk adni a dohányt. Egész évben pénztelenek voltunk mindaddig, amíg mi gyermekek oda nem cseperedtünk, hogy valamilyen munkát tudtunk vállalni, amiért azonnal pénzt kaptunk (pl. napszám). Én tizenkét éves koromban ötven kasza között szedtem a markot. Olyan fáradt voltam, hogy anyám amikor kihozta az ebédet, megmosdatott a lajtnál, de én visszaküldtem az ebé­det, mert a fáradságtól nem tudtam még enni sem, meg a nagy hőség okozta rosszulléttől, így indultam az életbe. Tizenhat éves koromban már kocsis voltam." T.J. Ramocsaháza: „Már kisiskolás koromban árokparton libát legeltettem, kisebb test­véreimre vigyáztam, de a rajtam kívüli többi nyolc testvérem is koruknak megfelelő foglala­tosságot kaptak. Amikor az iskolából tizenkét éves korunkban kikerültünk, napszámba jár­tunk. Helyesebben, rendszeresen mentünk volna, ha lett volna állandóan munkalehetőség. Nagyon nehéz volt az életünk. Ha napszámot kaptunk, hajnaltól estig - a kis ebédidőt kivé­ve - meg se lehetett állni. Mire a nap feljött már kint kellett lenni a kb. két km-re lévő föl­dön, napfelkeltekor. Ha nem volt kint az ember, akkor csak háromnegyed napot írtak, vagy mehetett haza. Ujjast az ócskapiacról vettek szüleink és nagygazdáktól apánk munkájáért kapott ócska ruhákban jártunk, amit édesanyámnak állandóan foltozgatni kellett. Mi gyermekek már márciustól mezítláb szaladgáltunk. Hatan voltunk testvérek (két lány és négy fiú). Mivel köz­tünk, a fiuk között csak másfél év különbség volt, egészünknek csak egy pár csizmája vagy cipője volt és azt felváltva használtuk. Még 18 éves korunkban is mezítláb jártunk a bálba és vecsernyére. Iskoláskor előtt nem volt lábbeli. A fehérneműt hetenként mosták, de a fel­ső férfiruházatot új korától darabjáig mosás nélkül hordták. Ki volt fényesedve." „A gyermekek nemcsak mezítláb jártak, de ruhátlanok is voltak. Anyósoméknak hét gyer­meke (két lány, öt fiú) volt. Nem engedte ki őket az utcára, hogy ne lássák milyen rongyosak és meztelenek. A gyermekek a kapunál leskelődtek. (Ök nem földkunyhóban laktak, de na­gyon szegények voltak.) Úgy az alsó, mint felső ruházatukat ők is házilag szőtt vászonból kézzel varrták. Az alsó ruha pamutos vászonból, a felső tiszta vászonból készült. A felsőru­hát házilag befestették. Úgy az alsó, mint felső ruházat nagyon foltos volt, 1946-ban az UNRRA csomaggal kapott női nadrág volt az első „bugyogó"-ja. Lábbeli hiányában a felnőt­tek is mezítláb jártak még a templomba is. Szegénységüket egyesek ilyenkor úgy leplezték, hogy pl. egy lábujjukat fehér ruhával bekötötték, mintha fájna és ezért nem tudnak lábbelit húzni. Ezt senki sem szólta meg, mert mindenkinek lábbeli hiánya volt. Sokan házilag ké­szítettek bocskort ócska csizmaszárból. Ahol sok meg aprós volt a gyermek, ott csak a családfő egy komenciója állt rendelkezés­re. A komencióba kapott termény csak félideig tartott (kb. tavaszig). így csak eddig ettek ke­nyeret. Utána csak krumpli, cukorrépa (sütve-főve), kukoricadara, kukoricaliszt, tök, pa­szuly volt az eledelük. Csak egytál ételt főztek. Pl. reggelire: rántott leves, délre: krumpli vagy paszulyleves, vacsora: sült krumpli stb." Adatközlő: özv. D. J.-né 80 éves nő Levelek és Cs. K.-né 72 éves nő Nyíregyháza-Varjú­lapos. M. J.-né 75 éves nő Apagy, özv. V. K.-né 62 éves nő Balsa. Sz. A. 76 éves, tíz gyermekes családból származó férfi, akinek édesapja uradalmi tehe­nész volt a Nyíregyháza-Királytelekpusztai uradalomban, az alábbiakról számolt be: „Legidő­sebb fiútestvérem tizenkét éves korától tizennyolcéves koráig két ökörrel félkomenciós béres

Next

/
Oldalképek
Tartalom