Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)

VI. ADATTÁR

Hányan laktak benne: 3 fő, ebből gyermek: 1 fő. Mikortól meddig laktak benne: „én 1951-1956-ig láttam. Azt nem tudom, hogy mikor épí­tették, illetve mikor költöztek abba be. Az 1950-es évek második felében erre a telekre épí­tettek egy két helyiségből álló házat és abba átköltöztek.* Előzőleg hol laktak: ­Saját ingatlanon épült: igen. Adatközlő járt a földházban: „többször is jártam, a helyiségben, mert a család S. nevű fiú­gyermekével jártam egy osztályba. Sokszor mulasztott cipőhiány miatt, ilyenkor hazafelé menet bevittem neki a könyvemet. Neki könyve nem volt. Iskolába menet pedig bementem hozzájuk a könyvemért. Én szerettem ezt a fiúcskát. Egyik alkalommal szerettem volna, hogy vizsgára eljöjjön, ezért otthonról elcsentem a testvérem cipőjét és elvittem neki, hogy tudjon feljönni az iskolába. Télen is állandóan sapka nélkül járt. Olykor-olykor megsajnáltam a nagy hidegben és odaadtam neki a saját sapkámat. Ami­kor az én fejem is már fázott, visszakértem." A földház leírása emlékezet alapján: mindkét földkunyhó hasonló volt. Hány helyiségből állt: egy. Mérete: kb. 3x4m. Lejárat: gádorból kellett lemenni. Ablak: nem volt, hanem állatbőr hártyáját feszítették ki üveg helyett az ajtón, kb. 20x20 cm nagyságú lehetett. Ajtó: ­Kémény: sáralapba használt spórcső kivezetve. Tetőzete: „a földszinttől kb. 50-80 cm-re emelkedett ki a teteje és hosszú leföldelt krump­liskúpra emlékeztetett." Berendezése: „egy csikókonyha (csikóspór), három dikó (házilag készített fekhely úgy volt kialakítva, hogy a földbeásott négy karóhoz oldalt és alulról is valamilyen deszkákat vagy akáchusángokat rögzítettek, hogy a benne lévő szalma szét ne hulljon), egy házilag készített kecskelábú asztal). Ha fát fűrészeltek, levették a kecskelábú asztal tetejét és a keresztlábakat fafűrészelésre is használták. Kb. 15-20 cm átmérőjű farönk, amit ülőkének hívtak. Magassága kb. 60 cm volt." Kút: ásott gödör, hasított akácfával védve a beomlástól. Állat: 1 kecske. Árnyékszék: nem volt. Adatközlő: nem járul hozzá neve közléséhez, Újfehértó. A település megnevezése: Új fehértó-Vadas tag 60. A földházban lakó neve: K.L. Foglalkozása: napszámos. Hányan laktak benne: 5 fő, ebből gyermek: 3 fő (2 leány, 1 fiú). Mikortól meddig laktak benne: kb. 1945-1950-ig. Előzőleg hol laktak: ­Saját ingatlanon épült: „igen. Az 1945-ös földreform során juttatott 4.kat.h. ingatlanára építette a földházat, s kb. 4-5 évig laktak benne. Azt már nem tudom, hogy hova költöztek." Adatközlő járt a földházban: „nagyon sokszor jártam a helyiségben, mert szüleim házá­nak közvetlen szomszédságában épült a földkunyhó. Én már felnőtt, kb. 20-21 éves voltam, amikor ezt a földházat építette a család saját maga, szomszédok segítségével." A földház leírása emlékezet alapján: mindkét földkunyhó hasonló volt. Hány helyiségből állt: egy. Mérete: kb. 5x4m. Lejárat: gádorból kellett lemenni. Ablak: „kisebb méretű szimpla üveglap betapasztva „világító"-nak. Kb. 40x50 cm-es, nem nyitható."

Next

/
Oldalképek
Tartalom