Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

Örökség és örökösök - Centenáriumi számvetés Krúdy utóéletéről Sokan vannak, akik időnként már berzenkednek kulturális életünk túlzott évforduló-centrikussága ellen. Valljuk be, van is valami igaza, hiszen - ha nem vigyázunk - az elburjánzó kampányjellegű jubileumi megemlékezések gyakran valóban viszszájukra fordulhatnak, és többet árthatnak, mint használnak. Ebből azonban nem az következik, hogy ezután valami eleve nem kívánatos, vagy éppen tilalmas dolgot kellene látnunk minden kerek számú évfordulóhoz kapcsolódó írásban, hanem az, hogy a jubileumokat ne csak, vagy ne elsősorban ünnepi szép szavak hangoztatására igyekezzünk felhasználni, hanem számvetésre és önvizsgálatra is. Ilyen alkalom a mi számunkra most Krúdy Gyula születésének századik évfordulója. Szerencsére nem felfedeznünk kell őt a mai olvasó számára, nem kiásni a feledés homályából vagy műveiről lefújogatni a rárakódott port. Köztudott, hogy az utóbbi két évtizedben a kevesek írójából - szinte észrevétlenül - századunk egyik legnépszerűbb magyar prózaírójává lett, s ma már nem túlzás egy sajátos Krúdy-reneszánszról beszélni. Születésének centenáriumán mégsem fölösleges a kritikai igényű visszapillantás a halála óta eltelt négy és fél évtizedre, nem haszontalan számba venni az elvégzett és a még előttünk álló feladatokat. Mindenekelőtt azt kell mérlegre tennünk, hogyan gazdálkodtunk örökségével, mit tettünk azért, hogy életműve beépüljön nemzeti műveltségünk egészébe, s hogy értékei valóban eljussanak mindazokhoz, akikhez szólni kívánt. Ennek érdekében vizsgálódásaink során nemcsak a Krúdy-kiadások történetét tekintjük át, hanem a Krúdy-kutatás helyzetét és eddigi eredményeit is igyekszünk felmérni. Figyelmünket főként az utóbbi harminc év teljesítményeire összpontosítjuk, de előzményként felvillantjuk az író halálától a felszabadulásig terjedő időszak fontosabb eseményeit is. -191-