Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

Az eltemettetéstől az első feltámadásig Hogy halála után egy-egy írót elfelejtenek, nem tartozik a kivételes ritkaságok közé. Még jelentős alkotókkal is előfordult ez már jó néhányszor. Igaz, ha valóban értékes életműről van szó, többnyire csak átmeneti a népszerűség csökkenése, hogy később annál hatásosabb és zajosabb legyen az újrafelfedezés öröme. Krúdy utóélete sem szűkölködik az ilyen látványos fordulatokban. Az idők során fény és árnyék szokatlanul éles kontrasztokkal váltakozott benne. A halála óta eltelt negyvenöt év tulajdonképpen az elfeledtetések és újrafelfedezések sorozata. A különbség talán csak annyi, hogy nála az első eltemettetés már halála előtt kezdődött. Míg a 10-es években a legnépszerűbb írók közé tartozott, s néhány műve szinte bestsellernek számított, a következő évtizedben, de különösen élete utolsó szakaszában már-már úgy tűnhetett, hogy véglegesen kihullott az emlékezetből. Mellőzésének, időleges háttérbe szorulásának egyaránt voltak szubjektív és objektív okai. Az előbbiek között mindenekelőtt egészségi állapotának fokozatos romlását említhetjük. A hajszolt életmód, a sok éjszakázás, az alkohol kikezdte robusztus fizikai erejét, a 20-as évek második felében betegsége egyre inkább elhatalmasodott rajta, időről időre szanatóriumba kellett vonulnia. Amikor egy kicsit rendbejött, azonnal íráshoz látott, hiszen állandóan adósságok szorongatták. Egykori legendás munkabírása azonban csökkent, egyre nehezebben bírta a gyilkos versenyt. Talán betegségénél is súlyosabban érintették az ellene irányuló támadások. A Tanácsköztársaság leverése után hatalomra került ellenforradalmi rendszer sohasem tudta megbocsátani neki a forradalmak alatti magatartását. S ha a személye ellen indított nyílt hajsza egy idő után el is csitult valamelyest, a kialakuló új légkör semmiképpen sem kedvezett művészete továbbfejlődésének. Az a világ, amelyben ő olyan otthonosan mozgott, a világháborúval végképp lezáródott. így érthető, hogy a 20-as évek magyar viszonyai között egyre idegenebbül érezte magát. Még nem volt 50 éves, s máris úgy tűnhetett számára, hogy kiöregedett korából. Azelőtt, bármilyen sokat írt is, sohasem volt gondja művei elhelyezésével. Most meg kellett érnie, hogy a lapok visszaadták írásait, s a kiadók nem vállalkoztak új műveinek megjelentetésére. Pedig ha fizikuma megroppant, s munkabírása -192-