Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

Krúdy Gyula születésének 75. évfordulójára 75 évvel ezelőtt, 1878. október 21-én született Krúdy Gyula, a Nyírség nagy írója. Életművének értékelésével még adós irodalomtörténet-írásunk. A múlt irodalomtörténete, ha ugyan egyáltalán foglalkozott vele, csak az „utol nem ért hangulatok országútján bolyongó" ködlovagot, a romantikus merengések visszahívóját, a Nyírség nagy álmodóját látta benne. Pintér Jenő egyszerűen besorozza a „stílromantikusok" közé. Szerb Antal irodalomtörténetében a szürrealista nyugati írók előfutárát ünnepli benne, Giraudoux, Proust előfutárának látja, akik műveikben feloldják az időt, megszüntetik az elbeszélés egysíkúságát, az események szálainak összekeverésével megbontják a megszokott időrendet. Ezt tartja Szerb Antal Krúdy legnagyobb értékének. Azt, hogy műveiben „minden út mindenfelé vezet, a felszabadított asszociációk játékos csodalovai elragadnak minden múltba és minden jövőbe". Mindez természetesen sok tekintetben igaz, azonban ha csak ennyit mondunk, akkor Krúdy művészetének csak egyik oldalát jellemeztük. Krúdy nem tartozik irodalmunk kiemelkedő kritikai realistái, koruk társadalmi ellentmondásainak nagy leleplezői, Eötvös, Mikszáth, Móricz sorába, azonban hiba lenne elhallgatni műveinek társadalmi mondanivalóját. Már Várkonyi Nándor észrevette ezt, mikor irodalomtörténetében megállapítja róla: „...egy kérődző boldogságba tespedt kor érzelmi és lelki céltalanságát ritka talentummal sűríti össze." Lényegében ugyanúgy, mint Mikszáth, Krúdy is a dzsentri írója, de ellentétben Mikszáthtal, Krúdy mindvégig belülről ábrázolja a dzsentrit. Látja ugyan osztálya pusztulását, s olyan meggyőző erővel és intenzitással mutatja be egy társadalom halódását, teljes felbomlását, amilyenre csak igazán nagy író képes. A fontos a mi szempontunkból az, hogy minden megszépítés ellenére, Krúdy látta és ábrázolta, mégpedig meggyőzően és hitelesen, a dzsentri kikerülhetetlen pusztulását, s ezzel az úri Magyarország végét is. Még Mikszáthnál és Móricznál is keresni kellene olyan pompás, találó jellemzését a dzsentrinek és az egész úri világnak, mint ahogy Krúdy mutatja be őket, mikor éppen szülőföldjéről, a Nyírségről ír. „A Nyírség az a hely, ahol legtovább volt agaruk és vizslakutyájuk a tönkrement gavallérok és ahol mindig-mindig emlékeztek a régi uraságra, elkótyavetyélt tekintélyre, ősi birtokra és fennhéjázó nemességre. Itt mindenki a -177-