Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

olyan érzékeny impresszionista, mint az oroszok, s tőlük tanulta el kivált a téli hangulatok felhasználását, tőlük a céltévesztett, elhibázott pályák szomorú alakjainak szénrajzait." Gáspár mint ember ebben az időben már inkább negatív hatással lehetett a fiatal Krúdyra, ez az írása azonban azt bizonyítja, hogy mint műveinek kritikusa lényegében helyes irányban igyekezett befolyásolni a kezdő író fejlődését. Nagyobb elmélyülésre, igényességre sarkallta, s el akarta riasztani a felületes, gyors munkától, az újságírás lázában fogant mennyiségi termeléstől. Hogy közben önmagára is érvényes volt, amit a fiatal Krúdy szemére vetett, hogy inkább „a szerkesztőknek és nem a múzsáknak dolgozott", - az más kérdés. Ez a körülmény egyrészt kétségtelenül csökkentette szavainak erkölcsi hitelét, másrészt azonban épp saját félresiklott, zátonyra futott pályája is csak aláhúzta megállapításait, ijesztően hűséges illusztrációt nyújtva a kifejtett tételhez. * Gáspár Imre ezekkel a szavakkal zárta Krúdy első könyvéről írt kritikáját: „Várjuk új kötetét, amellyel azonban ne siessen, csak a talajt készítse elő olyan szorgalmasan és gondosan, hogy az eredmény megfeleljen az író veleszületett tehetségének, s nemcsak az anyag, hanem feldolgozása is értékes legyen." Ha a következő évek Krúdy-műveinek bibliográfiáját nézzük, aligha hihetjük, hogy a fiatal író különösebben megszívlelte volna Gáspár Imre tanácsát. A novellák száma egyáltalán nem csökkent, s valószínűleg nem rajta múlt, hogy második kötete csak közel két év múlva követte az elsőt. Az 1899 tavaszán megjelent Iffúság című gyűjtemény azonban mégis jelentős emelkedést mutat. Nem abban az irányban fejlődött ugyan, amit a kritika várt tőle, sőt ellenkezőleg. írásainak többségében még kevesebb lett a cselekmény. Az epikum, a kerek, elmondható mese helyét méginkább a líra, az impresszionista hangulatfestés és az álomszerűség foglalta el. 0 maga írta a kötet előszavában: „Némelyik írásom csak annyi, mint egy könnyű sóhajtás, vagy valami álombeli hang, ami még a szívünkben cseng, ha felébredtünk és nótával virágosodik ki a szájunk." Nem azzá a szabályos elbeszélővé vált, akit szerettek volna benne látni. A sajátos Krúdy-hang megtalálásának és kifejlődésének útján volt jelentős előrelépés az Iffúság című kötet. Itt hangzott fel először a mély zengésű, fájdalmas, kissé -94-