Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

Még figyelemreméltóbb az író későbbi fejlődése szempontjából, hogy már e korai novelláiban is meg-megcsillan helyenként későbbi írásművészetének egyik legjellemzőbb, legegyénibb vonása, a stílirónia. A szerepe ekkor még nem pontosan ugyanaz, mint az érett Krúdynál. Ott főként arra szolgál, hogy finomkodó, erősen színpadias, impresszionisztikus stílusát ellensúlyozza, itt viszont inkább még az a szerepe, hogy saját írói gyengeségeit leplezze. Érzi, hogy valahogy másképpen kellene beszélnie, de még nem tudja, hogy hogyan. Az előtte járó nemzedék nyelvi eszközeit használja, de tudja, hogy azok már kopottak. Ujakat még nem tud teremteni, azonban minduntalan parodisztikus fintorokkal érezteti fölényét a régivel szemben. Levél Pánhoz című novellájában például maga is bevallja, hogy a Pesti Napló tárcaíróinak receptje szerint írja művét, majd a következő ironikus bevezetéssel kezdi történetét: „Tavasz volt, mint rendesen, ha poétikus történetről van szó, mert lehet-e susogó falombokról és nyíló tulipánokról januáriusban beszélni, mert egy poétikus történethez okvetlenül szükséges egy-két holdsugár, meg susogó, repedezett kérgű hárs." (Orsova, 1894. június 17.) A konvencionális szerelmi történetek banális közhelyeivel különösen gyakran gúnyolódik. Annuska biciklizik című novellájának házaspárja összezördül, mert a feleség szeretne megtanulni kerékpározni, a férj azonban nem engedi, hogy a divatos új találmányra üljön. Annuska bicikli utáni vágyát így írja le Krúdy: „Reggelenként vidáman fog felkapaszkodni a kerekekre, s a nagy park bólongató akácai lesznek csak tanúi az első kalamitásoknak. Ezek a bólongató nagy fák a legtöbb novellában benne szerepelnek és titoktartásukról ismeretesek." (Debreceni Ellenőr, 1895. február 6.) Andornak, a féltékeny férjnek az oldalán viszont így érvel: „Jön, tisztelt előfizetők egy zsokésapkás, tűzszemű fiatalember, aki szükségképp ismeri az asszonyok gyengeségeit, és nagyon türelmes lesz majd az Annuska tanításában; az pedig veszedelmes dolog, uraim." Itt már nemcsak a banális helyzetet és a sematikus jellemábrázolást ironizálja, hanem grimaszt vág az előfizetőkre kacsingató, azok kispolgári ízlését kiszolgáló írói magatartás, s egy kicsit talán az olvasóközönség felé is. A kor papirosízű tárcairodalmát parodizáló hőseit maga is papiros-érzelmekkel ruházza fel. A férje makacssága miatt megsértődött Annus lelkiállapotát így mutatja be: „Annus sírt és nem tudta, hogy mit tegyen. Valamikor úgy olvasta, hogy Andornak most oda kellene melléje jönni és valamit mondania mindenesetre." -83-