Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

Míg a nyelvjárási elemek csaknem teljesen hiányoznak, professzionalizmusok annál gyakrabban szerepelnek a fiatalkori elbeszélések nyelvében. Különösen a szerkesztőségi élet, s a nyomda szakkifejezéseit alkalmazza sűrűn már diákkorában is, bár közelebbről valószínűleg csak debreceni újságíró korában ismerhette meg a redakció és a sajtó műhelytitkait. Gyakoribb kifejezései ebből a tárgykörből: mettőr, korrektor, korrektúra, garmond durch, kolumna stb. Abból a prózaírónál szinte páratlan képgazdagságból, amely az érett Krúdystílus kétségtelenül legfőbb varázsa, s amely prózáját annyira költőivé teszi, az ifjúkori művekben még ízelítőt is csak ritkán találunk. Egy-egy szokatlanabb jelzős szerkezete vagy újszerű hasonlata azonban mégis a későbbi nagy stílusművészről árulkodik már. Vonatkozik ez a megállapítás mindenekelőtt úgynevezett irodalmi hasonlataira, amelyek 1910 utáni írásainak olyannyira jellegzetességei lesznek. Krúdy nem volt „irodalmi író" abban az értelemben, ahogy Ady használta ezt a kifejezést Kosztolányival kapcsolatban. Sohasem akart poéta doctusnak látszani, irodalomról nem is szívesen beszélt. Műveiben azonban feltűnően gyakoriak az irodalmi vonatkozások. Hangulatteremtő képalkotásának egyik visszatérő módja a nagy írókra, s közismert irodalmi alkotásokra vonatkozó asszociáció. Hadd álljon itt például néhány ilyen irodalmi hasonlata: „E kocsmaasztalok mellett öreg kéjencek mondták el fajtalankodásaikat ifjú nőkkel, ősz szakálluk oly „igazmondóan" fehérlett elbeszéléseik közben, mint az Arany János versében a vén Márkus galambősz feje." (N. N. 101. lap.) „A tavon vakon siklottak a csónakok, mint Byron verseiben..." (Mákvirágok kertje. 179. 1.) „A verkli hangja befagyott, mint Munchausen kürtje." {Hét bagoly. 130. 1.) „Még mindig jobban kedveltem a fagyos, őszi fákat, mint a nőket. A mezőket, amelyeken úgy közelgett a köd, mint egy északi regényben a melankólia." (N. N. 30. lap.) Ezeknek az irodalmi asszociációkon alapuló hasonlatoknak az előfutárai is megtalálhatók már a diákkori novellákban. A szomszéd szobaúr című elbeszélését például a következő mondattal vezeti be: „Olyan komor, szürke novemberi est volt, mintha valamelyik vén Dickens-féle novella bevezetése valósult volna meg." (Orsova, 1895. január 13.) -82-