Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

vásárolni udvarházait, hétszilvafáit, kötelezvényeit, váltóit. Úrrá kell tenni ismét a dzsentrit, mert nélküle elpusztul Magyarország. Legyen megint mindenkinek agara, kocsija, akárcsak bricskája is, ne járjon gyalog a nemes ember. Elég volt a zsidók, grófok, meggazdagodott parasztok uraskodásából. Gyerünk vissza a régi Magyarországba." (132. 1.) így fogalmazza meg Alvinczi programját Tinódi, a vándor könyvtáros, majd ilyen jellemzést ad az elszegényedett nemességről: „Hány szép magyar úri ember volt kénytelen felvenni a fináncság zöld spenótruháját! Hányan farigcsálják körmüket az árvaszéknél, pedig pecsétgyűrű van a kisujjukon. Hány derék, jó családból való fiatalember van ebben az országban, aki még hivatalhoz sem tud jutni, mert hiányzik a nemzetből az összetartás. A középosztály züllőfélben van... Ezt kell megakadályozni. Mert lesz még egyszer királyválasztás a Rákoson!" (133. 1.) Alvinczi maga így foglalja össze célját: „Meg fogom menteni a magyar középosztályt tekintet nélkül arra, hogy kicsoda, melyik királytól kapta a nemességét. Az ősök megtették a magukét akár az Anjouk, akár a Jagellók alatt. Nekem egyformán kedves minden régi magyar nemesember... A mostani uralkodó mit sem tesz a régi magyar köznemességért, sőt útjában van neki, a kecskepásztorok ivadékának, minden magyar ember, aki messzibbre vezeti vissza a nemességét, mint ő a magáét. Ebben megegyezik Ferenc József korszaka Lajossal, aki először kezdte megfosztani jogaitól a magyar nemest. Azért vagyunk ma földönfutók, szegények, mert elvették tőlünk ősi jogainkat." (162. 1.) Hogy terveit megvalósítsa, Alvinczi Eduárd meg is érkezik legendás vörös postakocsiján Nyíregyházára, s az Európa fogadóban üti fel tanyáját, ahol csakhamar meg is jelennek a megmentésükre váró nyíri nemesek. Alvinczi azonban nem várja meg, míg az elszegényedett uraságok maguk jelentkeznek, ő maga indul el váltóvásárlási körútjára a megyében. így érkezik el egy napon Pazonyba is, az „ármális faluba", ahol a Kaszinóban száll meg. Sorban jönnek aztán az „üzletfelek". Kazáni kapitány, a híres kártyás, Ptrügyi Pál, a becsületére kényes pörösködő kisnemes, Virágh Elemér, a piperkőc útmester és bálrendező, Ispányi úr, aki a lutritól reméli sorsa jobbrafordulását. Alvinczi egyre mélyebb undorral és kiábrándulással szemléli az elszegényedett uraságokat, akiket meg akart menteni. „- Hát ez volna az a magyar középosztály, amelyet én megmenteni akarok? Ezek a cégéres gazemberek? - tört ki Alvincziból a szó, amikor a vendég háta mögött -33-