Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

Nemcsak eszességet, keménységét, férje iránti szeretetét ábrázolja, hanem osztrák ravaszságát, gőgjét, önzését, a magyarok iránti lenézését is. S a főalakok mellett is mennyi pompásan megrajzolt figura található még a regényben. Báthory nádor, Brandenburgi György, Werbőczy István, Tomori Pál és még hosszan lehetne sorolni a neveket. Külön hely illeti meg a szereplők galériájában azt a figurát, akit nem a krónikák lapjairól vett az író, hanem egésze maga teremtett, a lutheránus „püspököt", a titokzatos lovagot, aki a regény talán legszárnyalóbb fejezetében Székesfehérvárra, II. Lajos ravatalához kíséri az álruhás Máriát, s megvív úrnőjéért Szapolyaival, majd amikor halálos sebet kap, bevallja a királynénak addig leplezett szerelmét. A „püspök" alakjában voltaképpen magát csempészi be Krúdy a regénybe, mint ahogyan a régi festők is gyakran megörökítették saját arcukat a történelmi vagy bibliai tablókon és freskókon. Mint alapjában lírikus alkatú író, Krúdy más müveiben is mindig jelen van, itt azonban még a nevét is odakölcsönözte ennek az érdekes képmásfigurának. Ahogy esetenként már eddig is rámutattunk, ha a falanszter tudósának Homéroszt cáfoló nagyképűségével, az írót mindenáron leleplezni kívánó tudálékossággal közelednénk a regényhez, sem a cselekmény bonyolításban, sem a jellemek megformálásában nem lenne különösebben nehéz tetten érni Krúdyt kisebb-nagyobb pontatlanságokon, elírásokon, talán következetlenségeken és anakronizmusokon sem. Könnyű lenne bizonyítani például, hogy Máriát Székesfehérváron és nem Veszprémben koronázták királynévá, ahogy Krúdy írja így a trilógia első részében. Szerencsére a Festett királyban már Mária is úgy emlékezik, hogy Fehérváron tették fejére a magyar koronát. A históriából nyilvánvaló, hogy a Pozsonyba menekült királyné sem álruhában, sem másként nem mehetett el Fehérvárra, s így nem is láthatta ott II. Lajos holttestét, s éppen ezért nem is hívhatta tetemre az általa orgyilkossággal vádolt Szapolyait. Történelmi tény, hogy politikai érdekből nemcsak János király fejében, hanem Habsburg oldalon is felmerült Zápolya és az özvegy királyné házasságának gondolata, de hogy Szapolyai hol személyesen, hol követek útján állandóan házassági ajánlatokkal ostromolta volna Máriát, s hogy titokban még Pozsonyban is kétszer meglátogatta volna őt, az csupán az író leleménye. S hosszan lehetne még folytatni a hasonló „leleplezéseket", ha minden áron a dokumentumokkal is szembesíthető, minden részletében korhű történelmi regény -130-