Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

ideáljának minuciózus hitelességigényével akarnánk közeledni hozzá. Krúdy maga sem rejtegette, hogy nem csupán a história eseményeinek felderítését és egymás mellé rakását tekintette céljának. Támaszkodott a tényekre, az ismert történelmi adatokon ritkán változtatott, de igazán az adatok hiátusai, a história „mögöttes" területei érdekelték, ahol kedvére elidőzhetett. „A történelemben megtaláljuk a puszta tényeket - írja egy helyen a regényben -, de a többit a fantáziára bízzák a tudósok, mindenkinek: költőnek vagy vándorlegénynek a fantáziájára." Krúdy egyébként nem rendelkezett különösebben élénk fantáziával, legalábbis ami az érdekesen bonyolított cselekmény kigondolását illeti, de roppant kevés konkrét részletből is csodálatosan tudott hangulatot teremteni. A regény egyik leggyakrabban visszatérő motívuma II. Lajos és Mária pénzgondjainak az ecsetelése. S itt igazán nem kellett a tényeket sem megváltoztatnia. Nemcsak a királyi pár szegénységéről szólnak hiteles adatok, hanem arról is, hogy Mária valóban veretett hamis pénzt a templomi ezüstökből. A történeti források mellett azonban az író itt nyilván saját közvetlen tapasztalataira is támaszkodhatott, hiszen ő még talán Adynál is többet hadakozott - épp ezekben az években - a Disznófejű Nagyúrral. Ugyanennyire hiteles történetileg és egyszerre jellegzetesen „krúdys" is az evés-ivások részletes ábrázolása a regényben. Itt talán méginkább elemében volt az író, mint a pénzgondok bemutatásánál, hiszen közismert, hogy Krúdy egyéb műveiben is legalább annyit esznek a szereplők, mint amennyit más íróknál szeretkezni szoktak. A történeti valóság itt is szerencsésen kezére játszott. Több forrásban is említést tesznek ugyanis róla, hogy a királyné mennyire szerette az asztal örömeit. Krúdynak ez természetesen elegendő volt ahhoz, hogy nemcsak Máriából, de II. Lajosból és Zápolyából is, ahogyan ő mondja: „étvágyas" embereket formáljon, akik azonban nem egyszerűen csak szeretik a gyomrukat, hanem igazi értői is a konyhaművészetnek, akik gyakran személyesen ellenőrzik a szakácsokat, hogy valóban a megadott receptek szerint készítik-e el a megkívánt ételeket. Szapolyainak a bő lével készített borsos tokány és a fokhagymagerezdekkel tűzdelt hideg disznópecsenye a kedvence, de szereti a tiszai nádasokban fogott csíkokkal készült káposztalevest is. Mária fontszámra fogyasztja a tormával felszolgált tehénhúst, de Lajossal együtt - igazi ínyencek módjára - hódolnak a különlegesebb csemegéknek is. A nyírfajdokat és fürjeket olasz gesztenyével töltve és -131-