Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

például így mutatja be: „István nem volt odahaza, s ők együtt itták a teát a kerek asztalnál. Oldalt karcsú empire asztalkán rózsaszín ernyős lámpa világított, vén óra tik-takkozott a pohárszék felett, a széles kályhában pedig kemény hasábok pattogtak. A szél az ablakhoz verte a havat, az Anna szőke haját fényessé téve, (sic) a kedves lámpafény. Turgenyevnél jönnek elő ilyen jelenetek. Aztán találko­zott a kezük az asztal felett. S mi is történt? ... Semmi. Csak néhány kézszorítás, még egyszer-máskor, egy eszeveszett forró csók, önfeledt, boldogtalanul hosszú ölelés." De nemcsak a környezet és a helyzetek, az alakok is sok vonatkozásban turgenyeviek. Anna ugyan még alig különbözik Krúdy ekkori nőalakjaitól. Külse­jének bemutatásánál ugyanazok a sztereotip jelzők fordulnak elő, amelyeket már korábban is láttunk hősnőivel kapcsolatban: magas termet, karcsú derék, gömbö­lyű nyak és mell, bodros szőke haj stb. Talán csak az a különbség, hogy Vigyázó Anna már 32 éves, tehát nem a novellái többségében szereplő álmodozó leánykák családjába tartozik, hanem sokkal inkább Turgenyev érett nőalakjaival rokon. Sokkal egyénítettebb figura Ubul György. Földbirtokos fia, de szocialista elveket vall. Költő, azonban nemcsak álmodozik egy eljövendő világforradalom­ról, hanem overallba öltözve a munkások közé jár agitálni. Az úri társaságban nem érzi jól magát, legszívesebben Spencer Herbertet olvasgatja. Ha Ubul György nem is azonosítható az íróval, aligha kétséges, hogy a fiatal Krúdy saját elképzelé­sei-vágyai is ott tükröződnek hőse gondolataiban: „Gyűlölte azokat az embereket, akik beleülnek abba a vagyonba, ami apáikról maradt rájuk, és egész életükben nem csinálnak egyebet, mint azon törik a fejüket, hogyan lehetne minél kevesebb fáradsággal és minél nagyobb kényelemmel elverni a pénzt. Csöndesen megvetet­te a világot, amelyik azt hiszi, hogy csak a jólét és a munkátlanság boldogít. S úgy látta, hogy a jövő század lesz az, amelyik összedönti az elveket, amikor negyven­ezer esztendőn át magába szívott a föld, és negyvenezer esztendő alatt nem tudta megemészteni. Krisztusok mindig támadnak, akik szeretetre és megbocsátásra ta­nítanak, és az emberi nem nem érte el még a meddőségnek azt az elzüllöttségét, amikor teljesen képtelen lenne férfiakat és elméket szülni, akik majd kalapáccsal és tollal döntik össze negyvenezer év tévedéseinek és bűneinek alkotmányát. Csak a munka, a munka: ez az Öröklét, s ott kezdődik majd a plátói, a tollatlan kétlábú­nak emberré való emelkedése, mikor a szellem és a szív törvényei uralkodnak az -99-

Next

/
Oldalképek
Tartalom