Bene-Szabó: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-45. (Jósa András Múzeum Kiadványai 52. Nyíregyháza, 2003)

A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG LOVASSÁGA ÉS TISZTIKARA

Az ország területének növekedésével, s a hadihelyzet változásával a se­reglovasságot is átcsoportosították. A 3. huszárezred 1939 januárjában Sop­ronból és Pápáról Munkácsra, majd 1940. december 1.-én Nagyváradra te­lepült át. Az ezredparancsnokságot és a 3/1. huszárosztályt Nagyváradon, a 3/II. huszárosztály parancsnokságot, valamint a 3/4. és a 3/5. lovasszázadot Nagyszalontán, a 3/6. lovasszázadot pedig Berettyóújfaluban szállásolták el. Az 1. huszárezred parancsnoksága és az 1/1. huszárosztály 1941. október 1.­én Szabadkára díszlokált. Az elhelyezési változásokkal együtt 1939. január 23.-án a 3. huszárezred a nyíregyházi 1. lovasdandár, az 1. huszárezred pe­dig a kecskeméti 2. lovasdandár alárendeltségébe került. A Magyar Királyi Honvédség - benne sereg- és csapadovassága - a jel­képesnek induló, később komoly és veszteségteljes hadműveletekbe torkol­ló részvétele 1941 nyarán, a német Wehrmachtnak a Szovjetunió ellen indí­tott támadásával vette kezdetét. E hadműveletben elsősorban az 1940-ben felállított Gyorshadtest 1. és 2. gépkocsizó dandára, valamint Vattay Antal vezérőrnagy parancsnoksága alatt a nyíregyházi 1. lovasdandár vett részt. A kecskeméti 2. lovasdandár megszálló feladatokkal a Bácskában maradt. A nyíregyházi lovasdandár parancsnokság alárendeltségébe a 3. és 4. huszár­ezred, a 13. és 14. kerékpáros zászlóalj, az 1. lovas-páncélos zászlóalj, az 1. lovas tüzérosztály, a 3. gépvontatású tüzérosztály, az 1. lovas-légvédelmi gép­ágyús üteg, az 1. lovas-híradó század, a 3. gépkocsizó utászszázad és a dan­dárvonat tartozott. Az 1. lovasdandár 1941. évi nyári-őszi alkalmazása során nagyon sok esetben már nem a korábbi harcászati szabályzatok által lefekte­tett elv érvényesült, melyek szerint: „A lovasság mozgékony, gyors és túzerős fegyvernem. Hivatása: a harchoz kedvező előfeltételek teremtése, közremű­ködés a döntésben, a döntés után a siker kíméleüen kiaknázása, vagy a bal­siker ellensúlyozása és a felderítés. A lovasság feladatait úgy szabjuk meg, hogy jellemző tulajdonságai: a nagy mozgékonysággal párosult tűzerő, az utaktól való függeüenség, mindig érvényesüljenek. A lovasságot nem szabad oly körülmények között, melyekben különleges képességei nem érvényesül­nek, pusztán és alkalmazást kereső türelmetienségből vagy kényszerből fel­áldozni. Mert lóanyaga miatt érzékeny, gyorsan elhasználódik és nehezen pótolható, tehát alkalmi fegyvernem és rendszerint csak rövid ideig tartó feladatok végrehajtására alkalmazható." A magyar katonai vezetés, illetve a lovasság elöljárói tehát abban látták a fegyvernem alkalmazásának lényegét, hogy az - viszonylagos gyorsaságának, valamint szinte korládan terepjáró ké­pességének birtokában - a harci feladatok végrehajtásának mozgó elemét képezheti. Ezzel szemben az alkalmazásnak megfelelő közel- és távolfelderí­tés, szárnybiztosítás mellett, sokszor azok helyett kényszerült a lovasság - fel­sőbb, igen sokszor idegen parancsra - erődrendszer áttörésére, folyamellen­őrzésre, erőszakos folyamátkelés megkísérlésére, árokharcra, műszaki zár telepítésére, s annak tartására, harckocsik elleni harcra. Nem véletien, hogy az ukrajnai haditapasztalatok feldolgozásakor, s a lovasság 1942-es nagy át­szervezésekor az ősi fegyvert, a kardot már levették a huszártól, s helyette a harcost gyalogsági ásóval, s kézigránátokkal, az alosztályokat pedig nehéz­fegyverzettel erősítették meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom