Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

nem porcelánból vagy keménycserépből, hanem réges-régi, kopott, világosbarna, gyengén kiégetett agyagtálakból. Rövid szemle után úgy gondoltam, hogy annak a hatezer évvel ezelőtti Körös kultúrának a darabjai (is) lehetnek, amelynek akkor a Méhtelekhez legközelebbi telephelyeit akkor még csak valahonnan Berettyóújfalu közeléből, tehát 150 kilométernyi távolságból ismertük. Az egyik kitűzött tudományos cél akkoriban éppen az volt, hogy az ilyesféle edények maradványait az Alföld északabbi és keletebbi részein is megtaláljuk. Rögvest meg is említettem kollégámnak, aki közismert óvatosságáról és elég lassú észjárásáról: - most nem ez a dolgunk, nem ezzel kellene foglalkozni. - Folytattuk hát a dobogói leletek tanulmányozását, és egyelőre nem derült ki a néhány cserép lelőhelye. Annyit azért megtettem, hogy feljegyeztem: Dezső Gy. találta őket Nagyecseden és valamikor 1960 táján ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak. A naplóban mindössze ennyit rögzítettek. Másnap már Székesfehérvárott voltam, ahol akkoriban két kedves barátom és kollégám is dolgozott a múzeumban: Kralovánszky Alán (a Magyar Nemzeti Múzeum későbbi főigazgatója) és felesége, Éry Kinga antropológus. Megemlítettem nekik az ügyet, tovább morfondírozva, vajon ki is lehet Dezső Gy., a találó. Egyszerre válaszolták: biztos Dezső Gyuszi. - Ismeritek? - Hát hogyne, antropológus. - Nem kérdeznétek meg, hol is találta a cserepeket? A válasz nem késett, a következő hétfőn már nemcsak azt tudtam, hogy a darabok Nagyecsedről valók. Egy kis térkép érkezett, pontosan leírva a helyet: Péterzug, a Kraszna-csatorna partján, a hídtól jobbra. (Azt sajnos máig sem tudom, Dezső Gyula hogyan bukkant rá a darabokra.) Egy felfedező kirándulás nem késhetett soká. Rövidesen utaztunk is, évtizedek óta talán az első régészeti barangolásra Szatmár belsejébe. A budapesti Régészeti Intézet autójával mentünk, amely Debrecenben a Széchenyi utcán éppen egy autójavító előtt állt le. Hosszas és eredménytelen hibakeresés után beballagtam a javítóba, ahol egy hajdani osztálytársam volt a munkavezető. Perceken belül kiderült, hogy a járműnek mindene kiváló, de egy csepp benzin sem volt a tartályban. Három órán belül Nagyecseden voltunk a lelőhelyen, amelyet gyerekjáték volt megtalálni.