Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

Két hosszú és izgalmas nap következett: méterről méterre, sőt centiről centire bejártuk a kis dombocska egész területét, és felszedtünk minden - akár legapróbb - régi edénycserepet. A régészek ezt terepjárásnak hívják. Egy ásatás előkészítéseképpen - vagy ha arra nem nyílik mód, helyette - a legalkalmasabb módszer, hogy megtudjuk: miféle népek, mikor, mennyi ideig és hányan élhettek egy adott helyen, mondjuk ősi vagy régi lakótelepen. Jól tettük, hogy alaposak voltunk: Nagyecseden azóta sem került sor hasonló korú település feltárására. Bütykökkel díszített Körös edény Méhtelekről A megmosott cserepekből azután kiderült, hogy gyanúnk alapos volt, de a talált dolgok mégsem teljesen az „igaziak". Mint már írtam volt, a Körösök és a Középső-Tisza völgyének legelső földműves népeiről, a Körös kultúráról árulkodó edénydarabokban reménykedtünk. A péterzugi kis dombon azonban - a kétségen kívül ilyen jellegű cserepek mellett - többségben voltak azok, amelyek hasonlóan régieknek látszottak, de valahogy mégis különböztek. A Körös-fajtát az Alföld déli felén (több más mellett) leginkább arról lehet megismerni, hogy agyagedényei oldalát kiégetés előtt körömbecsípések-bevágások tucatjaival-százaival vagy kis agyagbütykökkel borították be, díszítették a házi gölöncsérek. Sok ilyen darabot