Makkay János: Kőkori régiségek a vállaji határban Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 50. Nyíregyháza, 2003)

kerámiákat készítő utódai igen gyakran hoztak építési áldozatot házaik cölöplyukjaiba. Az sem lenne azonban meglepő, ha az építési áldozat ilyen formája a Körös kultúra hatására honosodott volna meg az őslakók között. Azzal párhuzamosan, hogy nemcsak egy új életformát és annak mindenféle cszközanyagát terjesztették el a déliek az Alföld északi felének őslakói között, hanem a velük együtt járó hitvilág egy-egy részletét is. Maradt még egy érdekes dolog: látva Vállaj és Nagyráska festett edenydarabjait, nem kerülhető meg a kérdés: ismerhették-e egymást a két telepen gölöncsérkedő mesterek. Magyarul: nagyjából azonos időben készülhettek-e az edényeik. Közbevetőleg: Nagyráska egyetlen gödörházában 1642 edénytöredéket találtak, amelyből 423 (tehát csaknem 29 %) tartozott festett díszü edényhez (azt nem lehet tudni, hogy hány edényhez, de a darabok alapján ítélve sok tucathoz). Hasonló arány várható Vállajon is a restaurálás után. Jóllehet vannak apró különbségek a vállaji és ráskai edények formái és díszítései között, nem tagadható rendkívüli hasonlóságuk. Ezek a hasonlóságok legalább három dologról tanúskodnak: - a közös örökség azonos gyökereiről, - a készítőik között továbbélő kapcsolatokról, - végül a kerámiakészítés további alakulásának azonos voltáról és irányáról. Ugyanakkor további nyomozást igényel, hogy az ilyen szigorúan őrzött közös ősi örökség hogyan, miért és mikor bővült az edényfestés ilyen széles körűvé válásával. Magyarán: a karcolt vonaldíszű edények szinte kizárólagos világából hogyan lett itt most északon is a festett edények világa (egyfajta orbis pictus). Erre egyelőre nem tudjuk a választ. Kétségtelen azonban, hogy a vonaldíszes kerámiák elete után, az újkőkor végén Morvaországtól egészen a Keleti-Kárpátokig és a Dnyeperig csaknem mindenütt az edényfestés lett az uralkodó szokás. így az ország északi és északkeleti vidékein, a Dunántúlon, Szlovákia egész területén, a Székelyföldön és Moldvában is. A kivétel éppen a Körös kultúra és az AVK igazi területe: a Tisza alsó, ill. középső völgye. Lehet, hogy az új módi, az edényfestés újonnan kialakuló, és rohamosan nagy területre elterjedő szokásában éppen Vállaj és Nagyráska járt az élen? Egyszer talán majd ez is kiderül.