Tomka Emil naplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 48. Nyíregyháza, 2001)

A hámoslovak szintén a tömegesebb magyar félvér és a nóniusz fajtákból kerültek ki. Zömök, erős, jó mozgású kocsilovak voltak. A málháslovaknál már nem volt követelmény a szépség és a gyorsaság. Elengedhetetlen volt viszont ezeknél a nagyfokú teherviselési képesség, a szívósság, a türelem és az igénytelenség. Ilyen volt a zömök alkatú, erős lábú, szilárd patájú hucul fajta. A honvéd kiegészítő parancsnokságokon lónyilvántartó tisztek is működtek, akiknek az volt a feladata, hogy az őszi mezőgazdasági munkák után kerületük lóállományát ellenőrizzék, értékeljék és osztályozzák. A hadiszolgálatra alkalmas lovak részére, ugyanúgy, mint a katonaköteles férfiak számára, behívójegyet készítettek, s ezek is részét képezték a mozgósítási terveknek. A behívások alól csupán a versenylovak, az első osztályú tényészkancák, valamint a csikós kancák mentesültek. Noha a lótenyésztéssel a nagy uradalmak és a kisebb gazdaságok is foglalkoztak, ezen tevékenység legfontosabb része a magyar királyi állami lótenyésztő intézetekben, a ménesekben és a méntelepeken folyt. Ezek katonai szervezés szerint működtek, s kettős: honvédelmi és földművelésügyi minisztériumi alárendeltségben álltak. Feladatukat így határozták meg: "A magyar királyi állami ménesek, melyeknek feladata tenyésztörzseik segítségével az országos lótenyésztés számára bizton átörökítő képességű, kiváló fedező méneket tenyészteni és felnevelni..." Az állami ménesekben felnevelt s tenyésztésre alkalmas mének kerültek tehát a méntelepekre, majd innen részint a lótenyésztő gazdák rendelkezésére a fedeztető állomásokra, részint pedig az egyes tenyésztőkhöz bérbe. Mindezen tevékenységet a méneskarnak nevezett testület végezte, melyet még II. József császár alapított 1783-ban. Ennek szolgálata kiterjedt a katonai kiképzésre, illetve a felügyeleti, ápolási s a lótenyésztésre vonatkozó szakszolgálatra. A méneseknél tevékenykedő osztagok törzsből és egy, vagy két ménesosztályból álltak. A ménesek, illetve méntelepek katonai szervezetének legénységét általában két, illetve három évre sorozták. Elsősorban a mezőgazdasági iskolák tanulóiból válogatták őket, vagy olyan újoncokból, akik értettek a lóápoláshoz, esetleg olyan mesterséggel bírtak, melyekre ott szükség volt: lovász, kocsis, csikós, kovács, szíjgyártó, nyerges, csizmadia stb. Testi 19