Tomka Emil naplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 48. Nyíregyháza, 2001)

követelmény volt a zömök, erős testalkat, kisebb súly és legalább 156 cmes testmagasság. A bevonulás után kemény lovaskiképzésen estek át az újoncok, katonai kiképzésük viszont egyszerűbb volt, golyószórós ismereteket például nem kaptak. Ez később igen hátrányosan ütött vissza, amikor - 1944-45 fordulóján - egy-egy méneskari huszárszázadot is szerveztek és harcba vetettek a huszárhadosztály keretében. A méneskarnál sokkal szigorúbb volt a fegyelem is, hiszen a legénység a fedeztetési idényben a ménekkel a méntelephez tartozó községekben volt elhelyezve, sok helyen tiszti és altiszti felügyelet nélkül, teljes felelősséggel a rábízott anyagért és állatért. A tényleges szolgálat letelte után a méneskari katona a huszárezredek tartalékos állományába került. Altiszjeiket szintén a jutási csapataltisztképző iskolán nevelték. Az 1938-as haderőfejleszési program megindítása után a megnövekvő méneskar tiszt-szükségletét továbbszolgáló tisztekkel pótolták. A méneskar számára készített mozgósítási terv szerint szükség esetén négy lovasszázadot kellett kiállítaniuk. Az állami lótenyésztő intézetek katonai felügyelője a fővárosban volt, a lótenyésztési kerületi parancsnokságok állomáshelye pedig Jászberényben, Nagykőrösön, Debrecenben és Nagykanizsán, az állami méneséké Bábolnán, Kisbéren és Mezőhegyesen, az állami méntelepeké pedig Baján, Békéscsabán, Celldömölkön, Debrecenben, Gyöngyösön, Hódmezővásárhelyen, Jászberényben, Komáromban, Nagykanizsán, Nagykörösön és Székesfehérváron. A területi visszacsatolások után állami méntelep került Kolozsvárra, Palánkára, Perbenyikre, Szatmárnémetibe és Csíkszeredára. Turjaremetén állami ménes és méntelep is működött. A mezőhegyesi méntelepen a kis- és nagy nóniusz, furioso, north star és a gidrán fajtákat, Bábolnán az arabs és a lipicai fajtát, Kisbéren pedig az angol telivért és az angol félvért tenyésztették. A volt huszárság szinte egyöntetű véleménye, hogy a II. világháború legjobb lófajtája magyar, vagy kisbéri félvér volt. Míg a más fajták, köztük a német lovasság gyönyörű, jó kiállású lovai a tábori és harci körülmények, a rendeszertelen etetés és itatás következtében napok alatt "összeestek", a magyar huszárló a nagy melegben, napi egyszeri itatással is jól bírta a megpróbáltatásokat, a 40-50 km-es meneteket. 20