Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Hermann Róbert: A 10. honvédzászlóalj története
A szerbek a faluba űzték a magyar előőrsöket, s közben a lakosság is fegyvert ragadott, s a házakból lőni kezdte a magyarokat. Szerencsére a csapatok a nyílt utcán táboroztak, így viszonylag gyorsan lehetett gyülekeztetni őket. Damjanich, Kiss Pál őrnagy és Leiningen egy házban szálltak meg. A támadást követően mindannyian csapataikhoz siettek. Leiningen gyülekeztette a 10. zászlóaljnak a szállása előtt táborozó három századát, majd századonként a környező utcákba küldte őket, hogy tisztítsák meg azokat. Ő maga az egyik század élén összetalálkozott egy szerb rohamoszloppal, amely az „Állj, ki vagy?" felszólításra „Magyar"-ral válaszolt, majd tüzet nyitott Leiningen századára. A század viszonozta a tüzet, majd szuronyrohammal megfutamította az ellenséget. Ezalatt Damjanich a 60. gyalogezred 3- zászlóaljával, a 9- zászlóalj néhány századával és 4 löveggel visszavonult a Berzava hídjáig, s azon átkelve gyülekeztette csapatait. Amint ez megtörtént, a hídon át igyekezett viszszatérni a faluba, a hidat azonban közben a szerbek megszállták. Ezért Damjanich a Berzaván átgázoltatta csapatait, s így kezdte meg a falu megtisztítását. A ágyúk közül hat a főtéren maradt, s nem tudott kijutni a faluból. Ezért Földváry Károly őrnagy, a 3- zászlóalj parancsnoka, Leiningen, Czillich Ede a 60. gyalogezredből és Asserman Ferenc százados gyülekeztették a csapatokat, s igyekeztek utat törni a híd felé. A házakból azonban olyan kereszttüzet kaptak, hogy a honvédek nem voltak hajlandók előnyomulni. Földváry Leiningenhez fordult: „Gyere testvér, menjünk előre, tán csak követnek a gyáva kutyák/" Ezután megkísérelték egyesével megtisztítani a házakat, de az első házba benyomulva egy tiszt és egy közvitéz elesett, mire a honvédek ismét visszavonultak. Közben hallani lehetett, hogy a falu nyugati felén is harc folyik, sőt, ennek zaja egyre távolodott. Leiningenék tehát úgy döntöttek, hogy nem észak, hanem kelet felé próbálnak meg kijutni a faluból. Az ágyúkat kartácsra töltötték, végiglövették velük a Dobrica felé vezető utcát, majd a gyalogságot az ágyúk két oldalán sorakoztatták (hogy a fogatokat ne érje golyó), s így indultak meg kifelé a faluból. El is jutottak a falu határáig, de a szerbek itt befészkelték magukat az árkokba, s nem lehetett kipiszkálni őket. Ekkor Leiningennek szerencsés ötlete támadt. Kevés magyar nyelvtudását összeszedve, elkiáltotta magát: „Ni, hogy szalad a rác/". A rácoknak ugyan eszük ágában sem volt szaladni, ám a honvédek úgy vélték, hogy valóban szaladnak, s egy újabb rohammal most már valóban futásra késztették az ellenséget, amely Dobrica felé menekült. A kijutott csapatokat gyülekeztették, majd Leiningen két századdal elűzte a jarkováci szőlőhegyről is az oda befészkelt ellenséget. Közben hallani lehetett, hogy az ütközet zaja a jobb szárnyon mindinkább távolodik a falutól. Leiningen igyekezett felvenni a kapcsolatot a 9. zászlóalj századaival, de a sötétségben ez lehetetlen volt. Hajnalban Leiningen látta, hogy a szerbek tömegesen menekülnek Jarkovácból, s ezért egy századát a menekülők után küldte, a többiekkel visszafordult a falu felé, s benyomulva igyekezett feltartóztatni a menekülő szerbeket. Előbb a péterváradi és német-bánsági határőrök 60 főnyi csapatát verték szét, majd az alakulatok lassan megtisztították a települést. A szerb sereg 350, a lakosság 150 halottat veszített az éjszakai küzdelemben. A magyar veszteség összesen 150 fő volt, ebből 30 halott. A győzelem lehetett volna még fényesebb is, ha a Tomasevác előtt álló magyar csapatok időben észreveszik, hogy Knicanin kiürítette a sáncokat. így azonban a szerbek komoly veszteségek árán
