Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)

Hermann Róbert: A 10. honvédzászlóalj története

lovasszázaddal és 4 löveggel folytatta útját Szentjánoson át Alibunár felé. Damjanich Versecen gyülekező oszlopa a 10. zászlóalj Leiningen vezette három századának csatlakozása után szintén ezen a napon indult meg a 3. honvédzászlóaljjal (más forrás szerint csupán három századával), a 9. honvédzászlóalj négy századával, egy-egy század oravicai és versed önkéntessel, a 6. (Württemberg) huszárezred két századával és 7 löveggel Károlyfalva felé. Károlyfalva és Alibunár lényegében egy tábort alkotott. Alibunár a nagybecskerek-tomasevác-verseci út és a pancsova-temesvári út kereszteződésében fekszik. A mezőváros délnyugati oldalát futóhomok puszták, az északkeletit vizes rétek környezik. A település fölött egy meredek oldalú fennsík található, amelyet a szerbek sáncokkal erősítettek meg. A tábor helyőrségét 3 zászlóalj alkotta Joannovic százados parancsnoksága alatt. A tábor délkeleti bejáratát a magaslat mentén Károlyfalva fedi. A szerbek erre a településre is egy erős, 1 zászlóaljból álló különítményt rendeltek Baraic főhadnagy vezérlete alatt, s az alibunári és pancsovai utak fedezésére egy-egy zárt sáncot építettek. Damjanich csapatai december 12-én déltájban érték el Károlyfalvát. Az első harcvonalban a 3- és 9- zászlóalj csapatai támadtak, a 10. zászlóalj tartalékban volt. A támadás kibontakozása után Damjanich a Leiningen vezette három századot a falu déli oldala felé küldte, hogy az ellenség visszavonulási útvonalát elvágja. Leiningen a terephullámok által fedve nyomult előre. Mivel azonban a szerbek a pancsovai utat fedező sáncból két löveget irányítottak ellene, két századdal arcból támadta meg a sáncot, egy századot pedig észak-nyugati irányba megkerülésre küldött. Az ellenség heves kartácstüze közepette rohamra vezette katonáit, s elfoglalta a sáncokat. Közben a 3- és 9. zászlóalj századai is benyomultak a faluba. Leiningen két századdal szintén a faluba üldözte a szerbeket, ahol tovább folyt az elkeseredett küzdelem. „Egyetlenegy udvarban harmincöt embert és egy tisztet koncoltak fel embereim, kegyelmet senki sem kapott" - írja naplójában Leiningen. Kétórás harc után a védők rendetlen futásban Alibunár felé menekültek. A szerbek vesztesége meghaladta a 300 főt, a honvédek 10 halottat és 25 sebesültet veszítettek. A honvédek ezután kirabolták a falut, s Leiningen feljegyzései szerint szinte megutálta őket „rablásuk és kegyetlenségük miatt". Valószínűleg ez a rablás lehetett az oka annak, hogy a pancsovai utat nem sikerült tökéletesen elzárni. Időközben Gergely hadoszlopa elérte Alibunárt, s megtámadta a települést. A szerbek kitűnő állásai miatt azonban a sikerre nem sok reménye volt. A túlerőben lévő szerbek azonban visszaverték a támadást. Amint Károlyfalva a magyarok kezére jutott, a helyzet megváltozott. Damjanich saját hadoszlopának felét a pancsovai út felé küldte, a többi századokkal, köztük a 10. zászlóalj három századával pedig délkelet felől megtámadta Alibunárt. A védőket már Károlyfalva eleste s az onnan érkezett menekülők keltette pánik demoralizálta s a bekerítéstől tartva Pancsova felé menekültek, így a bekerítő oszlop nem tudta elvágni visszavonulásukat. A Württemberg-huszárok üldözték az ellenséget, amely a két ütközetben kb. 4-500 embert, két löveget, több mozsarat és rengeteg fegyvert veszített. A győztes magyar csapatok kirabolták és felégették Alibunárt is. A csapatok emiatt a nyílt mezőn, a szabad ég