Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)

Kedves Gyula: Egyéb alakulatok szabolcsi honvédéi

megbékélt sorsával, mert mindkét Turszky-zászlóaljat sikerült 500 fős létszámra emelni. A gondok azonban nem szűntek meg az alakulat körül. Pestről a 2. zászlóaljat a Bácskába indították, s augusztus elején meg is érkezett Óbecsére, de létszáma 300 főre esett vissza. Veszteségeik nem lehettek, betegség sem hatalmasodhatott el ennyire a zászlóaljban, így csak arra gondolhatunk, hogy különféle indokokkal kibújtak az önkéntesek a szolgálat a szolgálat alól, s ha nem maradt más eszköz, megszöktek, s beálltak az ekkoriban tucatjával szerveződő szabadcsapatok, önkéntes alakulatok egyikébe. A csonka zászlóaljat nem alkalmazták helyőrségi szolgálaton kívül másra , s úgy tűnik, három századba szervezték. Két százada (120 fő) szeptember 22-től Aradácra került, s november l-ig biztosan itt tartózkodott a szerb felkelők betörése ellen létrehozott őrvonalat erősítve. Harmadik századuk októberben Törökbecsére került, s derekasan helytállt október 13-án a város védelmében a szerb felkelők ellen. Egyes tudósítások 130 Turszky-gyalogosról tudnak a városban, ami ha igaz, úgy jelentős veszteségeket szenvedhettek a Csuha Antal alezredes által irányított harcban, mert egy október 31-i létszámkimutatás 51 főből álló századot tüntet fel Törökbecsén. Annyi bizonyos, hogy túl sok szabolcsi legény ekkor már nem lehetett soraikban. November 24-én Nagybecskereken van két századuk 173 fővel, csakúgy, mint a 61. (Rukawina) sorgyalogezred 3- zászlóaljából két század 162 fővel. Ez azért érdemes említésre, mert utóbbi alakulat bánsági kiegészítésű, nagyobb részt szerb és román legénységű zászlóalj, mely a temesvári császári várőrséghez csatlakozott. Az említett két század viszont (zömmel német és magyar legénységgel) a honvédsereghez csatlakozott. A két csonka alakulatot 1849 januárjában egyesíti Damjanich, és a Bánság kiürítésekor Szegedre küldi, ahol újoncokkal teljes zászlóaljjá töltik fel. A későbbiekben Turszky-zászlóalj, majd 122. honvédzászlóaljnéven találkozhatunk vele a IV. hadtest állományában Rainer Gusztáv őrnagy, majd május elejétől Frummer Antal őrnagy parancsnoksága alatt. Az ezred 1. zászlóaljának még mostohább sors jutott. A komáromiak által jó magyarérzelműnek ismert 500 fős zászlóaljat szeptember 9-én Pestre szállították. A lépés elhibázott volt, mert Komárom erődjében csak a megbízhatatlan olasz Ceccopieri-zászlóalj maradt, így 14-én máris visszaszállították a Turszky-gyalogság 1. zászlóalját. Legénységéből azonban ez alatt a néhány nap alatt nyolcvanan álltak be Pesten a honvédek közé, vélhetően az eredetileg is honvédnek kívánkozó önkéntesek közül. A zászlóalj parancsnoka Wiedenhofferőrnagy pedig aggasztó hírekről számolt be Mertz altábornagy várparancsnoknak a legénység hangulatát illetően. A pestiek azzal bíztatták a legényeket hogy „ha tisztjeitekkel nem vagytok megelégedve, üssétek őket agyon és dobjátok a Dunába". Erre ugyan nem került sor, de szeptember 29-én Meszlényi Jenő őrnagynak, az újonnan kinevezett térparancsnoknak egy izzó beszéde után (volt kitől tanulnia, Kossuth Lajos sógora volt) a zászlóalj önkéntesekből lett katonái valamennyien letépték magukról a fekete-sárga zsinórozást, s kérték a honvédek közé való beléptetésüket. Október közepén aztán a zászlóalj maradéka is átlépett a honvédek közé. Wiedenhoffert illetően nem tévedtek nagyot a pesti polgárok, nem volt hajlandó letenni az esküt a magyar alkotmányra, s több tisztjét hasonló lépésre bírva kilépett a szolgálatból. Az ezrednek különben jó szellemű tisztikara volt, a 3 törzstiszt