Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Kedves Gyula: Egyéb alakulatok szabolcsi honvédéi
tetett ki III. osztályú katonai érdemrenddel. Mándy Ignác ezredesként a lovashadosztály parancsnoka lett, így az ezredparancsnoksággal az alezredessé előlépett Prihoda Jánost bízták meg. Az utolsó pontos létszámot augusztus 2-ról ismerjük, ez 717 ember és 761 ló. 1849. szeptember elején még szerveztek egy huszárosztályt a körülzárt Komáromban, s azt az ezredhez csatolták. A Noszlopyval a várba érkezett somogyi önkéntes lovasszázadból, a tábori kórházban meggyógyult huszárokból és újoncokból álló osztályt Rátz Sándor őrnagy szervezte, az ezred további osztályparancsnokai Toperczer Károly és Korner Adolf őrnagyok voltak. Az ezred október 3-án a vár átadásának második napján tette le a fegyvert, s tagjai a komáromi várőrség részeként amnesztiában részesülve büntetlenül hazavonulhattak. Az ezred a szabadságharc alatt több ízben kapott szabolcsi újoncokat, akik a tartalékszázadhoz kerültek, s ott kapták meg az alapkiképzést, s szoktak össze lovukkal. Két részletben 230 fő került ide, s ezen felül a megyei újoncozási biztos irataiból úgy tűnik még további közel 100 legény került a Württemberg-huszárokhoz. Bár nem tartozott Szabolcs az újoncozási kerületéhez, mégis volt még egy sorezred, ahová jelentős számú szabolcsi került. Ez volt ráadásul a forradalom szempontjából a legértékesebb katonaanyag, az önkéntesek. A 62. (Turszky) sorgyalogezred kiegészítő kerülete a Székelyföld volt, az ezredtörzs a 2. zászlóaljjal Pesten, az 1. zászlóalj Komáromban állomásozott. Létszáma megmagyarázhatatlanul alacsony volt, májusban mindössze 716 főből állt a két zászlóalj, ráadásul a szolgálatképes állomány mindössze 439 fő volt. Szerette volna a hadügyminiszter ezt a csonka ezredet feltölteni, de aki katonáskodásra vágyott, az inkább az alakuló honvédzászlóaljakba jelentkezett. A 10. honvédzászlóalj történeténél láthattuk, hogy az önkéntesek jó néhány esetben elutasítással találkoztak az avató bizottság részéről. A több mint 800 főnyi jelentkező közül ugyanis sokan nem ütötték meg az előírt 5 láb 2 hüvelyk (163 cm) magasságot, ami különben a korban, különösen az alföldi megyékben kifejezetten nagy testméretnek számított (a sorgyalogság válogatott csapataihoz, a gránátosokhoz soroztak ilyen magassággal). Az alacsonyabb legények viszont szégyenszemre nem akartak hazamenni azzal, hogy nem váltak be honvédnek, így sűrű káromkodások közepette vállalták az erősen hiányos létszámú sorezredbe való belépést a honvédekkel azonos (tehát 3 évi) szolgálati idővel. A Turszky-gyalogosokhoz így 230 szabolcsi legény került, akiket Pestre vittek. Ugyan máshonnan is érkeztek ide hasonlóan járt önkéntesek, a szabolcsiak nem nagyon akartak belenyugodni a dologba, különösen azután, amikor kisült, hogy Batthyány utasítására leszállították 5 láb 1 hüvelykre a magassági korlátot, de a sorgyalogsághoz beavatott legénységet akkor sem engedik vissza a honvédek sorába, ha ezt a magasságot megütik. A vármegye is interpellált érdekükben, de elutasításra lelt. A legvérmesebbek ezek után megszöktek és otthon nyaggatták a vármegyei vezetést, hogy tegyen ez ügyben valamit. A nyilvánossághoz fordultak, hírt adva három szökevény kálváriájáról: „E 3 egyén oly ellenszenvet nyilvánított az említett ezred ellenében, bogy közülök egy az őrök kezéből kiugrott, a kútba ugrandó inkább, semhogy az általa Turcsinak nevezett ezredhez visszatérjen ". A legények további sorsáról nincs tudomásunk, a többség egyelőre
