Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)

Március első napjaiban a hadilétszámra emelt alakulatunkat vasúti szállítás­sal Kárpátaljára, Szolyvára irányították. Itt közel egy hónapig tartó kihelyezés alatt, a nehéz hegyvidéki, erdővel borított terephez való alkalmazkodást és harceljárást kellett elsajátítaniuk a síkvidékhez, legfeljebb homokdombokhoz szokott nyírségi fi­úknak. Ugyancsak fontos volt a magas hegyvidékhez való klimatizálódás is. A pol­gári életben a nehéz fizikai munkában edzett- zömében földműves foglalkozású ­legénységnek ez a fokozott átállítás minden különösebb nehézség nélkül ment végbe. Az első nagy erőpróba március 31-én a Vereckei-hágónál volt, ahol el kellett hagynunk hazánk területét. A Keleti-Beszkideknek a kora tavasszal magas hóval borított, járatlan szerpentinjei komoly közlekedési akadályt jelentettek. Az élen me­netelő gyalogos egységek emberei derékig süllyedtek az érintetlen hófelületbe. Lóval vagy gépjárművel vontatott nehézfegyverek, tüzérség, utánpótlási egységek mozgása lehetetlen volt. A szó szoros értelmében megfogott bennünket a hó! Az előnyomulás folyamatos folytatásához, a szerpentin hóekével való megtisztítására volt szükség. Nem kevés időbe került, míg ezek a gépek, az ungvári telephelyükről a hágóhoz ke­rültek. Megerőltető hegymenetben kerültünk át az 1000 méternél magasabb, hóval borított hegycsúcsok között a Kárpátok keleti lejtőjére. Négy napi, embert és állatot egyaránt próbára tevő teljesítmény után értük el az első települést, Tucholkát. Ez alatt az idő alatt a pihenés, étkezés és éjjelezés a szabad ég alatt, az út menti erdő­ségekben történt. A hőmérséklet a hegyek között általában -15, -20 Celsius fok kö­zött volt. Ellenséges légi felderítés szórványosan és nagy magasságból történt nappal, így az éjszakai pihenőknél felülről rejtett tábortüzek enyhítették pár órára a kelle­metlen hideget, bár a nedves, havas fagallyak többnyire csak füstölögtek, de nem­igen égtek. Április 5-én az út menti kis települések faházaiba beszállásolva megállapítottuk, hogy az első napok komoly terepnehézségeit és az időjárás kellemetlen hidegét nagy fegyelmezettséggel párosult kitartással küzdöttek le egységeink. Ellenséges földi beha­tástól mentesen, így veszteség nélkül léptünk be a hadműveletek területére. Április első napjaiban háromhetes ütközetmenet kezdődött. Ezen a vidéken még tél volt, a keményre fagyott hegyi utak mellett gyönyörűen szikráztak a havas hegy­ormok a hideg napsütésben. Az útvonal mentén lévő kis, szétszórt hegyi falvakban, de a nagyobb településekben, mint Nadwornán vagy Stanislauban is már látszottak a háború nyomai. Leégett, elhagyott házak, az utakon járművek roncsai és latele­mek. Sajnos, hősi sírok is. Előttünk több napi menet távolságra a 2. páncélos­hadosztályunk csatázott. Amint közeledtünk a harcok színhelyéhez a partizántevé­kenységek is jelentkeztek, a tiszta időben az ellenséges légi felderítés is aktivizálódott. [...] Hosszú menetelésünk április 23-án fejeződött be. Swiety fozef (Szent fózsep nevű helységben szállásoltunk el. De nem sok időnk maradt a fáradalmak kipihenésére. A helységtől kb 4 kilométerre levő Marjanka erdőből egyre erősbödő harckocsizaj hallatszott. A 2. páncéloshadosztály egységei páncélosokkal megerősített ellenséges erőkkel súlyos harcban álltak. Mind több sebesült bajtárs érkezett a faluban lévő kötözőhelyre - nem egy, a békehelyőrségekből, a hadgyakorlatok idejéből ismert jó barát. Tudtuk, hogy rövidesen nagy feladat fog reánk hárulni. Leváltani a sajátja­inkat és megállítani az ellenséges túlerőt. Léhát a harctér küszöbén, a tűzkeresztség 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom