Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

új és új terepen, nehéz körülmények között, újra és újra támadva. Soványak és szívósak miután megvetették a halált, most megvetették a hadifogságot. De milyen hadifogság lesz az osztályrészük, amikor már a harcoló katonákat sem tudják megfelelően ellátni. Mi lesz a sebesülttel, elgyengülttel, aki már nem tud dolgozni? Betartják-e velük kapcsolatban a nemzetközi egyezményeket? Azok a németek, akiknek a hatalmába kerülnek, gondolnak-e arra, hogy fordulhat a kocka, egyszer majd ők menetelhetnek fegyvertelenül, tarkóra tett kézzel ezek vagy más szovjet katonák őrizetében? Július 16-án Dérföldy ezredes hadoszály tüzérségi parancsnok szemléli meg a tüzelőállást. Kedves, közvetlen úr. Mindent rendben talál. Még két nap és megérkezik Madarassy Miklós, de most is betegen. Kétségbe vagyok esve. Az igen-nem lehetősége felőrli az embert. Ujjongani szeretnék! Madarassy és Soós hadnagyok vállalják a szolgálatot, mehetek! Július 20-án alá is írják a szabadságos levelem. Tehát végre megvan a szabadság! Szinte nem akarom elhinni! Szabadságon. Ki tudja kellően értékelni, mit jelent egy szabadság a fronton, az első vonalban? Mit jelent az elengedés bizonytalansága? Mehetsz, ha, indulhatsz, ha. És a ha, újra és újra elmarad! A feltétel nem valósul meg. Az este kijelentett igen, reggelre nemmé válik, a kitárult lehetőség újra bezárul. Aki nem élte át, honnan tudná, mit jelent a kimondott igen? A szabadságos levélbe foglalt zsebre vágott igennel eljutni messze! Eljutni onnan, ahol az ember földbevágott lyukban az ürgék sorsát éli, ahol a mindennap nyirkossá vált ruháit csak a néhanéha megjelenő nap szárítja ki, ahol az ember napról napra, óráról órára célpont, ahol az embert lövik, lövik könnyű és nehéz fegyverekkel, ahol napról napra szaporodik az ágyúgolyók által vágott tölcsér, ahonnan napról napra sebesülteket szállítanak el, a halottakat temetésre viszik. Visszatérni a kiindulási helyre! Az ember szeretteihez, akik rettegnek az ember életéért. Szabadságra menni oda, ahol odamegyek, ahová akarok. Tetszés szerint villamosra szállok, vonatra ülök, valamelyik parkban leülök egy padra, egy vendéglőbe befordulok és ebédet rendelek. A szabadságolás nemcsak a katonának, hanem annak is igent jelent, aki a katonát várja! Aki a katona felé tárja a karját: fiam, férjem, apám, testvérem! A szabadság megtagadását jelentő „nem" mindennek az ellenkezője. S mennyi hibaforrásból fakadhat nem: nem mehetsz szabadságra, mert támadást indított az ellenség. Nem, mert elesett egy tiszttársad. Önmagam is okozója lehetek a „nem"nek. Indulás előtt én sebesülök meg. A felsőbb vezetés leállít minden szabadságot. Az ellenség lerombolja a hátsó vonat-összeköttetés vonalait. Előttem mást küldenek szabadságra, mert meghalt az apja vagy anyja - és így tovább. De mindezen túl vagyok! Igen! Elhangzott az igen! Megyek vissza az életbe! Hihetetlen, megyek haza. Itt hagyom az első vonalat. Már máshol csapongó lélekkel átölelem tiszttársaimat, tisztiszolgámat, kezet fogok beosztottaimmal, Gál András tizedes írnokkal, bunkertársammal és megyek. Búcsúzom a szomorú szemeiktől, a nedves, sötét, földbevágott bunkeromtól, a