Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Állóharc Kolomea előtt. Osztályparancsnoki kihallgatáson Most értettem meg igazán annak a hetvenegy fiúnak az örömét, akik Soós Márton hadnagy vezetésével, a bolyongásuk után visszakerültek az üteghez. Ugyanezt az örömet éreztem akkor, amikor hét-nyolc katonával, egy-két héttel korábban én talál­tam rá az anyaalakulatomra. így nyert értelmet a bajtárs fogalma. A magyar katonák nemzeti összetartozásának az érzését nem annyira az ellenség, mint a szövetséges német erősítette meg. A németek, akiknek jobb volt a felsze­relése, fegyvere, lőszerellátása, ruházata, akik jogot formáltak arra, hogy jobb jár­műveken, jobb országutakon közlekedjenek, jobb frontszakaszon harcoljanak, jobb elszállásoláshoz jussanak, akik minden téren előjogokat követeltek, s a magyar had­vezetőségnek parancsolni kívántak. Az erőfölényüket nemegyszer kihasználták a közvetlen érintkezések során is, amikor pl. takarmányt szereztek, amikor a gépe­ikhez benzin kellett, a kihullott lovaik helyett más lovakra volt szükségük. E jelenségek láttán a magyar szemekben villámok szikráztak. Nemegyszer az ellen­tét kisebb-nagyobb összeütközésre vezetett - nem egynek tanúja és résztvevője vol­tam. Május 16-án Vinográdon vagyunk, amikor végleg kiválunk a 18. hadosztály kötelé­kéből. Május 20-án Iwanowczétól északra Kolomea előtt hosszabb védelemre rendezke­dünk be. Május 29-én közös áldozáson veszek részt és ezen a napon küldöm haza feleségemnek a 41. levelemet. De egy-egy levelet én is kapok otthonról. A kézhez vett levelet dátum szerint régen írták, de én úgy érzem, hogy mostan mondják. Mennyi háborús bizonytalanság! Amikor ők írják a leveleiket, nem tudják, hogy élek­-e még, amikor megérkeznek hozzám a leveleik, én nem tudom, hogy mi van velük. Mégis olyan jó ez az egyoldalú beszélgetés. Beszélgetés, hónapos válaszokkal. Mire jön, megy a levél, megtörténik a levélváltás, már más volna a kérdés és más vála­szokat várna az ember. Június 6. Megkezdődött a nyugatiak inváziója. Az már régen vitathatatlan, hogy a németek elvesztették a háborút. Minél hamarabb fejeződik be, annál kevesebb a fe­lesleges véráldozat. Kolomea előtt megmerevedett az arcvonal. Az üteg vonata, a lőszerkocsik, a kony­ha, a lövegmozdonyok, a lovak, egy fenyőerdőbe kerültek. Ez az álláspont a tüze­lőállás mögött két-három kilométerre. Pillanatnyilag én vagyok a fogatos tiszt, a moz­donyállás a tartózkodási helyem, Soós Márton hadnagy pedig felderítőbe jár. Az irodát is én vezetem. Beosztottam, kedves katonám, Gál András tizedes. Nagyszerű írnokommal Gál András tizedessel vagyok egy bunkerben - akivel 3 évtizeddel a há­ború után újra egymásra találtunk, s felelevenítettük a háborús élményeket. A mozgóharc során több tüzér hősiesen viselkedett, vagy tizenkét-tizennégy sze­mélyt kitüntetésre javasoltam. Kiss Sándor ütegparancsnok magáévá tette a javasla­tomat. Mogyoróssy alezredes, osztályparancsnok viszont visszautasította az indítvá­nyunkat. Mindent akkor kell csinálni, amikor megjön az ideje. Arra nézve, hogy ez az idő mikor jön el - nem kaptunk közelebbi tájékoztatást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom