Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

akkor jó hír is érkezik. Végre visszakerülünk a 24. hadosztályhoz és az eredeti tüzérosztályunkhoz. Az ütegben az egyszerű tüzérek is arról beszélnek, hogy van már osztályparancsnokunk (Mogyoróssy László alezredes), aki valamelyest gátolhatja azt, hogy felelőtlen intézkedéssel feláldozzák az üteget. Egyébként a német hadvezetőség a saját, germán vérét sem kímélte. Kiderült ez különösen ebben a mostani kavarodásban, napról napra változó mozgó harcban. Megemlítek erre egy szomorú példát. Amikor a Dnyeszter vonalán húzódott a front, egy jelentős szovjet alakulat átverekedte magát a folyón. Az átkelt egység egy erdőségben húzódott meg. Erős ék szerepét játszotta a folyó mentén húzódó német-magyar vonalban. Döntő jelentőségre emelkedett volna további szovjet támadás esetén. így a német hadvezetőség elhatározta ennek a területnek a visszafoglalását. Az ellentámadásra nem állt rendelkezésre megfelelő német és magyar erő. Egy messzebbről idehozott SS századot bíztak meg ezzel a feladattal. A század megérkezésekor valamennyiünket megdöbbentett, hogy az alakulat valamennyi katonája tizenhat-tizennyolc éves gyermek volt. Felsőruhájuk tarkafoltos német sátorlap-vászonból készült. Mind úgy nézett ki, mint egy-egy párduc. Tudatosan úgy is lépkedtek, ruganyozott lábakkal, felemelt fejjel, mint akiken rajta a világ szeme. Arcukon elszántság, harci tűz. Szinte kisugárzott belőlük a magabiztosság, a legyőzhetetlenség tudata: a Führer nem veszthet el háborút. Eszükbe sem jutott, hogy vágóhídra mennek. Nem kerestek fedezéket. Nem törődtek az elővigyázatossággal. Az erdő közelébe érve, fergeteges rohamba kezdtek. Oldalukhoz szorított géppisztolyaikkal szórták a tüzet az erdőben meghúzódó ellenségre. Kb. másfél óráig tartott a véres küzdelem. A szovjet katonák visszahúzódtak a túloldalra. Jelentős veszteségüket elsősorban a támadást megelőző összpontosított ágyútűz okozta. Az SS századból hét-nyolc katona tért vissza. Ezek is sebesültek, botladozva, bukdácsolva, egymást támogatva vonszolták magukat. Úgy néztek ki, mint a megvert gyermekek. Megsemmisült egy német század. A semmiért. Másnap a szovjet csapatok újra birtokukba vették az erdőt. Most már véglegesen. Nem volt újabb feláldozható tartaléka a németeknek. De azt hiszem, ha van, azt is másképpen fogadták volna a mindenre felkészült szovjet katonák. Megérkezett tehát az anyaországból a tüzérosztály. Ennek keretében mindig a mi ütegünk játszotta a mostohagyermek szerepét, most mégis úgy örültünk a mostohaszülő és mostohatestvérek megérkezésének! Az első találkozáskor a tisztek barátaikat, a legénység ismerős cimboráikat látták újra, az érkezők előtt egy kicsit mi vágtunk fel, elvégre a tűzkeresztségen átesett, harcedzett öreg katonáknak számítottunk, legalábbis az érkezőkhöz képest.