Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)
Előszó
Embert, anyagot őrlő mozgóharcban. Menekülés szemben a hóviharral Kiss Sándornak csalódást okozott, hogy Soós Márton nyugat irányában olyan gyorsan eltűnt, hogy nem tudtam utolérni. De legalább velünk érkezett valami kis lőszer! Már teljesen fogytán a készlet, s félnie kellett, hogy a lőszerhiány, a lőszerlépcsőre vonatkozóan kiadott parancsa miatt hadbíróság elé állítják. Pár nap alatt, majd csak megérkezik Soós Márton is és akkor - legalábbis a felső vezetés irányában már nem kell félnünk. Kiss Sándor nem sok jóval biztatott. Az üteg nehéz helyzetbe került. Miután elszakadt az anyaországban maradt tüzérosztálytól, egy alakulat sem akarja felvenni az élelmezési állományába. Külön szerencsétlenség, hogy Soós Márton a konyhát is magával vitte, ha volna is miből főzni, akkor sincs mivel. A magasabb parancsnokságnak Janus-arca van. Ha enni nem is ad, ismételten kéri az üteg tüzérségi támogatását. Az üteg támogatását egyszerre több helyen igénylik, a gyalogság azt szeretné, ha szünet nélkül ontaná a tüzet a szovjet állásokra. Az az igazság, hogy a gyalogságunk teljesen védtelen. Nincs megfelelő tüzérségi támogatása, a szovjet tüzérség pedig nagyszealen dolgozik. Az aknavetőikkel jóformán elárasztják az állásokat. Lőszerük is van tömérdek, nem kell takarékoskodniuk. A későbbiek során magam is tapasztaltam azt, amit Kiss Sándor elmondott. Kialakult az a feltevésem, a nagy távolságra előretört szovjet csapatoknak fel kell zárkózniuk. Amíg erre sor kerül, az élen haladó szovjet erőnek kiadták a parancsot, állandó támadásaival ne engedje a front megmerevedését, állások kiépítését. A mozgás előre-hátra, áttekinthetetlenné teszi a helyzetet. A felsőbb hadvezetés sem tudja mindig, hogy hol helyezkedik el a saját erő, hol van az ellenség. Velünk tüzérekkel előfordult, mire felocsúdunk, már nincs köztünk és a szovjet első vonal között gyalogság, több alkalommal csak a jószerencse mentett meg, hogy el nem vesztünk. A gyors visszavonulásoknál az oltalmunkat szolgáló gyalogság - nemegyszer minden jelzés nélkül - könnyen eltűnik, mi meg akkor jutunk újra az eszébe, amikor megint igényelnék a tüzérségi tüzet. Később tudtam meg, hogy e frontszakaszon, ebben az időben a mi hadvezetőségünk erőltette a támadást. Az üteg egy kíméletlen mozgóharcba került. Este máshol fekszünk le, mint ahol reggel felkeltünk. Előfordul, hogy három óráig sem vagyunk egy tüzelőállásban és már egy másikat kell elfoglalnunk. Egyszer egy-két községgel előbbre megyünk, másik alkalommal ugyanannyit hátra. Minden attól függ, hogy miként alakul a front, ha itt, ebben a cseppfolyós állapotban frontról lehet beszélni. Ha valahol nyugovóra térünk, akkor sincs nyugalmunk éjjel - időközönként nekünk kell lőnünk, amikor pihenhetnénk, minket lőnek, a zavaró lövések újra és újra becsapnak a körletünkbe. Egy alkalommal azzal rántanak ki az ágyból, mindenki ragadjon puskát, szovjer gyalogság közvetlen támadása várható a falu ellen, a faluban lévő partizánok pedig